Vágólapra másolva!
A megtépázott, mindössze kilenc játékossal érkező magyar női röplabda-válogatott 3-0-s vereséget szenvedett Limában Kolumbia ellen az FIVB Challenger Cup első magyar érdekeltségű mérkőzésén. Mivel ellenfelünk az előző nap szintén 3-0-ra győzött Peru ellen, így holnap a továbbjutás szempontjából egy ki-ki meccs vár a lányokra a házigazda ellen. A történet pofonegyszerű: aki nyer, az bejut az elődöntőbe, ahol a Puerto Rico-Bulgária mérkőzés győztesével találkozik.

Dékány Bernadett pontjával mi szereztük a meccs első pontját, majd 1:2 és 3:4 után is ő egyenlített. A kolumbiaiak ezután zsinórban négy pontot gyűjtöttek, ekkor következett az első technikai szünet. Pintér Andrea pazar blokkjával kezdtük meg a zárkózást, majd Dékány villant ismét, de a dél-amerikaiak így is tartották a 3-4 pontos előnyüket. Felváltva voltak eredményesek a csapatok, a koluknál nyoma sem volt az előző napi magabiztos játéknak és teljesen verhetőeknek tűntek.

13-19 után elképesztő labdamenetet játszott a két csapat, de sajnos a végén Kolumbia örülhetett, pedig Molcsányi, Dékány és Nagy Eszter is óriási mentéseket mutatott be.

Ráadásul a végjátékot jobban bírta az ellenfél, így 25:13-ra nyerte az első szettet.

Fogadni készül a válogatott Forrás: Origo

A második felvonást nagy energiával kezdte Kolumbia, 1:5-nél Jan De Brandtnak időt kellett kérnie. Pintér leütésével jött is a válasz, majd a kolumbiaiak egyre többet hibáztak, így visszajöttünk mínusz kettőre. Ettől azonban nem riadtak meg, tudtak újítani és elléptek öttel, viszont a tartásunkat dicséri, hogy ebből megint ledolgoztunk hármat, ráadásul Bleicher Réka ászával már csak egy volt közte.

Majd jött Dékány leütése, amivel 12:12-nél utolértük őket.

A technikai szünet azonban most sem jött jól, sikerült öt pontra növelniük az előnyüket. Így fordultunk a játszma hajrájára, amelyben megint nekik jött ki jobban a lépés, 25:19-re nyerték a szettet és így 2-0-s előnyre tettek szert.

Azt nem lehet mondani, hogy megtelt a limai csarnok Forrás: Origo

A harmadik szettet is jobban kezdte a kolumbiai válogatott, ritmust váltott és látszott, hogy hamar szeretné lezárni a találkozót, 8:3-ra vezetett az első technikai szünetnél. Ezt az előnyt aztán növelni is tudta Antonio Rizola együttese, a kilenc játékossal, valamint a jetlaggel is küzdő magyar csapat pedig rendkívül elfáradt a végére és végül 3-0-s vereséget szenvedett, miután 25:7-re elveszítette a harmadik játszmát.

Végeredmény, FIVB Challenger Cup:

Magyarország – Kolumbia 0-3 (13, 19, 7)

Jan De Brandt nem volt elkeseredve a vereség ellenére sem:

A lelátón egyébként feltűnt Magyarország limai nagykövete, Kaleta Gábor is, aki a mérkőzés után gratulált a csapatnak.

A magyar válogatott helyi idő szerint pénteken 19.00-kor a házigazda Peru ellen folytatja a tornát, győzelem esetén pedig bejut a legjobb négy közé.