Vágólapra másolva!
Csütörtökön délelőtt 10 órakor sorsolják ki a női kosárlabda Euroliga 2018-19-es szezonjának csoportjait. A kiemelések már most nyilvánosak, ebből az derül ki, hogy az idei szezonban ezüstérmes Sopron Basket csapata az ötödik legerősebb női együttes a kontinensen.

A magyar bajnok a harmadik kalapból várja a sorsolást. Ez azt jelenti, hogy a francia Bourges együttesével semmiképpen nem kerülhet össze.

Az első kalapban az orosz Jekatyerinburg (az idei sorozat győztese) és az orosz Kurszk van, a másodikban a török Fenerbache (őket győzte le a Sopron a negyeddöntőben) és az USK Praha (Prágában is nyerni tudott a magyar bajnok.)

A Sopron Basket Európa ötödik legjobb csapata Fotó: Polyák Attila - Origo

A spanyol és az olasz induló, a Schio és az Avenida a Sopron mögött áll a rangsorban.

A magyar bajnok európai helyezése elképesztő teljesítmény, ötödiknek lenni ezen a listán egy olyan sportágban, ahol az orosz és a török csapatok költségvetése végtelen, szinte hihetetlen.

A Sopron Basket megszerzett 128 ranglistapontjával megelőzte a 120 pontot gyűjtött francia Bourges Basket csapatát. Ahogy Magyarország negyedik helyezése a FIBA összesített klub ranglistáján, úgy a Sopron ötödik helyezése is áttörés, és hatalmas előrelépés a női szakág eredményességében.

Az Euroligában lesz még egy magyar induló, a bajnoki ezüstérmes KSC Szekszárd, amely az olasz Velence, vagy a francia Lille csapatát kaphatja a főtáblára jutásért zajló selejtezőben. Az első meccs Szekszárdon lesz. Ha a Szekszárd tújutna ezen a körön, akkor a főtáblán akár egy csoportba kerülhetne a Sopronnal is.

A női kosárlabda Euroliga 2018-19-es szezonjának kiemelése és a sorsolási kalapok:

1. UMMC Ekaterinburg (orosz), Dynamo Kursk (orosz)
2. Fenerbahce SK (orosz), ZVVZ USK Prague (cseh)
3. Sopron Basket, Tango Bourges Basket (francia)
4. Famila Basket Schio (olasz), CB Avenida (spanyol)
5. Hatay BB (török), Mithra Castors Braine (belga)
6. Flammes Carolo Basket (francia), CCC Polkowice (lengyel)
7. Konferencia 1. Selejtező győztesei (Nadezhda Orenburg, TS Wisla Krakow, Olympiacos SFP, Cukurova Basketbol)
8. Konferencia 2. Selejtező győztesei (ESBVA-LM, Umana Reyer Venezia, TTT Riga, Atomerőmű-TARR KSC Szekszárd)