Társoldalunk:

Magyar fagyival lazítottak Barcelonában férfi vízilabdázóink

2018.07.23. 15:29

A hollandok elleni, 12-9-es magyar győzelemmel zárult meccs és a nyolc közé kerülés után egy kis fagyizással kapcsolódtak ki a barcelonai Európa-bajnokságon szereplő magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai. Märcz Tamásékat egy magyar fagyizó tulajdonosa látta vendégül a szerbek elleni negyeddöntő előtt. A kötetlen programon azt is megtudtuk, hogy ki a csapat görög istene.

A Szolnok világbajnok kapusa, Nagy Viktor - ugyanúgy, ahogy a csapat többi tagja is - kicsit fellélegezve, de nem elkényelmesedve vett részt a kötetlen hétfő délelőtti programon. A csapatkapitány elárulta, hogy a felkészülés miatt már régóta távol van a családjától. "Az elmúlt egy hónapban szinte alig találkoztam a gyerekeimmel és a feleségemmel. De amikor itt vagyunk, az a munkáról szól, az ember az évek alatt megtanul átállni erre. Augusztusban megyünk nyaralni, akkor végre együtt lehetünk." Nagy Viktor elmondta azt is, bármikor képes meccs közben kaput szerelni, ahogy történt az a hollandok ellen is. "A hálótartó csavar kilazult, azt kellett megcsinálnom. Semmiféle problémát nem jelent védés közben egy-egy ilyen feladat" - mondta kellő komolytalansággal a csapatkapitány.

Nagy Viktor a kapu szerelése közben a magyar-holland meccs alattForrás: Origo

A forró barcelonai délelőttben egy kupacban fagyizó Vámos Márton, Vogel Soma, Kovács Gergő, Manhercz Krisztián és Pohl Zoltán kicsit fáradtan árult el apró titkokat a csapat életéből. "Hogy van-e gyomoridegünk a meccsek előtt? Persze, de ezt tényleg megtanuljuk kezelni. Van, aki zenehallgatással, van, aki csendben. Én például az uszodába menet a buszon már nem hallgatok zenét, és a telefonomat sem veszem elő" - mesélt szokásairól Vámos Márton.

Az egész csapat örült a kötetlen programnakForrás: Origo

A csapategységet jól jellemzi, hogy mikor arról kérdezzük őket, ki a legfeszesebb a válogatottban, nem emelnek ki senkit, azt mondják, mindenki ugyanolyan laza. Amikor viszont az a kérdés, hogy ki az, aki szeret nagy igazságokat kinyilatkoztatni, szinte egyszerre mondják Erdélyi Balázs nevét. Ugyanígy egyetértenek az aktuális szívtipró személyéről. Pohl Zoli a görög isten köztünk. A sérülés az állán csak még tökéletesebbé, még férfiasabbá teszi" - ugratják társai a Fradi játékosát.

Pohl Zoltánt (jobbról a második) tartják a csapat görög istenénekForrás: Waterpolo.hu Facebook

A fagyi mindenkinek ízlett, reméljük, hogy a szerbek elleni keddi negyeddöntő után is kellemes lesz a szájíze a csapat minden tagjának.