Társoldalunk:

Csalódott a magyar női pólócsapat kapitánya

2018.07.27. 22:18

Negyedikként végzett a barcelonai Európa-bajnokságon a címvédő magyar női vízilabda-válogatott. Bíró Attila együttese a bronzmeccsen 12-6-ra kikapott a házigazda spanyoloktól. A szövetségi kapitány csalódottan nyilatkozott a lefújás után.

Az első negyedben elment a hajó, ilyen csapat ellen 1-5-ről nem lehet fordítani. Habár 3-6-nál ott volt a lehetőség, Edina védett kettőt-hármat, belőttünk néhány helyzetet és visszajöttünk a meccsbe. Utána viszont kiütközött az a mentális fáradtság, ami eddig nem volt. Ez nyilván köszönhető az elődöntőnek is, de ez a spanyol csapat profibb, rutinosabb és per pillanat sokkal jobb játékosokból áll."

Nem sikerült az éremszerzés Bíró Attila fiatal csapatánakForrás: MTI/Illyés Tibor

A szövetségi kapitány bevallotta, bízott benne, hogy meglehet a bronzérem a fiatal magyar válogatottnak. "Abszolút csalódott vagyok. Fizikálisan jobbnak tűntünk, viszont ez a mentális fáradtság megmutatkozott egy-egy védekezésben. Sokkal több volt benne, ha csak egy-két góllal kaptunk volna ki, akkor is csalódott lennék. Úgy gondoltam, hogy lesz sanszunk, lehetett is volna egy jobb eredmény elérésére. A tornát összességében nézve - ha kivesszük ezt a meccset - akkor elégedett vagyok -, de ez a bronzmérkőzés az én szememben rontja a képet. Viszont ha azt nézzük, hogy az Eb első hat csapata közül a miénk a legfiatalabb és a legtapasztalatlanabb, akkor nagyon jó eredményt értünk el, hiszen ott vagyunk az élmezőnyben" - zárta értékelését Bíró Attila szövetségi kapitány.

Keszthelyi Rita: "Mindenki beletett apait-anyait"

A válogatott csapatkapitánya, Keszthelyi Rita szerint a csapategység megvan, de taktikailag még nem érett az együttes.Nagy dolog, hogy ahonnan május végén indultunk, onnan négybe jutottunk. Mindenki érmet akart, de a negyeddöntő borzasztóan sokat kivett mindenkiből. Az elődöntőben sokkal több esélyünk lett volna a győzelemre, mint a bronzmeccsen. Borzasztóan szétestünk és elfáradtunk" - mondta a meccs után Keszthelyi Rita.

Érem nélkül megy haza az Eb-ről a magyar női vízilabda-válogatottForrás: MTI/Illyés Tibor

"A jövőben nagyon keményen kell dolgozni azért, hogy jövőre a vb-n, aztán majd az Eb-n is jól szerepeljünk. Sok potenciál van a csapatban, nagyon jó a csapategység, az mindenképp jó, hogy nem innen kell kezdenünk. Az alap megvan, a taktikai érettség az, ami hiányzik. Ezt pedig egytől tizenháromig mindenkinek meg kell tanulnia a csapatban, hogy amikor nem megy, akkor a taktikához nyúlunk. Nem akarom, hogy az legyen a kifogás, hogy fiatal a válogatott. Mindenki beletett apait-anyait, ennyi volt benne sajnos."