Társoldalunk:

Negyedik lett a magyar női vízilabda-válogatott az Eb-n

2018.07.27. 21:38

Az első pillanattól fölényben játszott a házigazda spanyol válogatott a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság bronzmeccsén. A magyar csapat nem találta meg a ritmust, fáradtan próbálta követni a vágtázó spanyolokat, de hiába: 12-6-ra a házigazdák győztek, Bíró Attila szövetségi kapitány címvédő csapata így negyedik lett a tornán. A magyar női válogatott 2010 óta először tér haza érem nélkül a kontinensviadalról. Az Európa-bajnokság döntőjét Hollandia nyerte.

A spanyoloké volt az első ráúszás és az első gól is, Pena Carrasco szerezte meg a hazaiak első találatát, kevesebb, mint egy perccel a kezdés után (0-1). Magyar kapufa volt a válasz, Szűcs Gabriella lövése volt pontatlan. Kiállításokban ekkor már 2-0-ra vezettünk, éppen Szűcs Gabriellát találták kétszer is szabálytalannak a játékvezetők. A meccs állása is hamar 2-0-ra változott, Espar Llaquet szerezte meg a spanyolok második gólját (0-2). A második Szűcs-helyzetet a spanyolok kapusa, Ester fogta meg, nem sokkal később már hárommal mentek a hazaiak, gyönyörűen kidolgozott akciót Ortiz fejezett be góllal (0-3.) Bíró Attila szövetségi kapitány időt kért, de nem sikerült szépíteni, elveszítettük a labdát, emberelőnybe is kerültek a spanyolok, majd a hosszú alsóba bevarrták a negyedik góljukat (0-4). Az első negyed végére meglett a magyar szépítés, Szilágyi Dorottya góljára (1-4) azonban jött is a spanyol válasz (1-5). Keszthelyi Rita próbálkozott még egy távoli lövéssel, a blokk megállította, a spanyol kapitány pedig időt kért. A lefújásig már nem történt semmi, jöhetett az újabb nyolc perc.

Keszthelyi Rita (b) és a spanyol Pilar PenaForrás: MTI/Illyés Tibor

A második negyed érdekes momentummal kezdődött, egy spanyol kontra után eladtuk a labdát, mert elmaradt egy kiállítás. A spanyol játékos is azt hitte, hogy ki kell úsznia, de a bírók nem így gondolták. A mi oldalunkon viszont egyértelműen kiállították Szilágyit, Ortiz rossz lövése után ügyesen szerelték a megúszó Keszthelyi Ritát. Ügyesen használták ki a spanyolok a következő fórjukat, Garcia neve szerepelt a hatodik hazai gól mellett (1-6). A másik oldalon Garda Kriszta előbb a keresztlécet találta el, a következő támadásnál viszont már pontosan célzott és szépített (2-6). Szépen kivédekeztük az emberhátrányt, ezután Gurisatti telibe találta a spanyol kapust, de hiába indultak meg gyorsan a spanyolok, szerencsére megint jó volt a magyar blokk, Gangl hosszan indította Keszthelyit, akit csak szabálytalanul tudtak szerelni, de Szilágyi sajnos kihagyta a büntetőt, nem úgy a következő emberelőnyt, amiből megszerezte az újabb magyar gólt (3-6). Még egy spanyol időkérés fért bele a második negyedbe, a nagyszünet előtt.

Gyöngyössy Anikó (b) és a spanyol Matilde Ortiz - nem bírtunk a spanyolokkalForrás: MTI/Illyés Tibor

Mindkét oldalon kimaradt helyzetekkel indult a harmadik negyed, majd Leiton törte meg az alig egyperces gólcsendet, már megint néggyel mentek a hazaiak (3-7). A nyolcadik spanyol gólnál a bírók bent látták Ortiz labdáját, mi nem, Gangl Edina sem, a kijelző viszont kíméletlenül mutatta az igazságot (3-8), a magyar csapat mintha teljesen elfáradt volna, Gual is bevette Gangl kapuját (3-9), majd jött a tizedikkel Espar (3-10).

A negyedik negyed elejére is jutott persze spanyol gól, majd nálunk Keszthelyi szépített (4-11). Gangl Edina helyett Tóth Eszter védte a magyar kaput, pontosabban védte volna, de Bach lövésére nem volt ellenszer (4-12). Innen már lehetetlen volt felállni, habár Keszthelyi Rita két perccel a vége előtt megszerezte az ötödik gólunkat is (5-12). Az utolsó fél percben még Illés Anna is betalált tőlünk, 6-12-re szépítve a végeredményt. 

Bíró Attila csapata negyedikként zárta a barcelonai Európa-bajnokságot. A bronzmeccsen hiába nyertünk meg két negyedet, ha a másik kettőt 5-1-re és 3-0-ra vesztettük el.

Eredmény, nők, bronzmérkőzés: Spanyolország-Magyarország 12-6 (5-1, 1-2, 4-0, 2-3)
gólszerzők: Gual 3, Espar A. 2, Pena, Ortiz M., Garcia, Leiton, Espar C., B. Ortiz, Bach 1-1, illetve Szilágyi, Keszthelyi 2-2, Garda, Illés 1-1

A negyedik negyedben Tóth Eszter (jobbra) is lehetőséget kapott a kapubanForrás: MTI/Illyés Tibor

A pénteki fináléban - amelynek magyar érdekeltsége is volt, ugyanis az egyik oldalon Várkonyi Gabriella fújta a sípot - az elődöntőben a magyarokat egyetlen góllal legyőző hollandok 6-4-re nyertek a görög csapat ellen.
A holland női válogatott története során ötödször, 1993 óta először lett a kontinens legjobbja.

Döntő:
Hollandia-Görögország 6-4 (2-1, 2-2, 1-0, 1-1)