Vágólapra másolva!
Egy félidőn keresztül remekül játszott a magyar U18-as női kosárlabda-válogatott Udinében az Európa-bajnokság elődöntőjében. A spanyolok elleni meccs második félidejére elkészült erejével a magyar csapat, a harmadik negyedet a spanyolok 20-8-ra nyerték, a meccset meg 57-54-re, így a hispánok jutottak a fináléba. Nekünk marad a vasárnapi bronzmeccs és az éremszerzés lehetősége.

A magyar női U18-as kosárlabda-válogatott már azzal óriási sikert ért el, hogy Udinében bejutott a legjobb négy közé. A negyeddöntőben sokáig emlékezetes csatában takarítottuk el a torna legnagyobb favoritjának számító francia csapatot. A pénteki szünnapot követően szombaton már a spanyolok elleni elődöntő következett. A spanyol csapat a nyolc között a másik favoritot, Belgiumot intézte el.

Magyar szempontból remekül indult a meccs, mert Angyal Barbara két duplájával már 4-0-ra vezettünk. A spanyolok több mint öt percen át csak büntetőből voltak képesek pontot dobni - a három ellenünk megítélt faultból kettő nem volt az. Hihetetlen módon állt össze a magyar védekezés, majd jöttek az elmaradhatatlan triplák - előbb Mányoki, majd Angyal Barbara vert be egyet. Aztán meg Kiss Angelika két emberrel a nyakán egy duplát, a 7. percben 12-5-re vezetett a magyar válogatott.

Az első negyed magyar támadásai remekül sikerültek Forrás: FIBA

A védekezésünk nagyszerű volt az első negyedben, lábbal többször megvertük a spanyolokat, ráadásul a dobásaink is szépen ültek. A lepattanók megszerzése sem okozott nagy problémát. Gondot csak az jelentett, ha kapkodtunk, vagy ha eladtuk a labdát. Erre is volt példa az első negyedben, amelyet 18-9-es magyar vezetésnél dudált le a gép.

Egészen döbbenetes volt, hogy már a 12. percben járt az elődöntő, de a spanyolok még mindig nem érték el a 10 dobott pontot. Aztán eljött az első holtpont. A második negyed 3. percében egy alapvonali bedobást Pueyo csípett el. Előtta a spanyolok két büntetőt is bedobtak, így 22-12-es magyar vezetésről 22-16 lett az állás. Nem sokkal később meg 22-20, a spanyol csapat alaposan beindult, mi pedig továbbra is ültünk a magunk által megásott gödörben. A hosszú magyar pontcsendet Tóth Franka törte meg, aki egy káprázatos indítást váltott pontra, 24-20.

A magyar kispad végig együtt élt a játékkal Forrás: FIBA

Óriási rohanás jellemezte ekkor a meccset, viszont a magyar válogatott védekezése megint kezdett összeállni. Három spanyol támadás is úgy akadt meg, hogy a hispánok támadóideje lejárt. A túloldalon Kiss Angelika mutatta meg, hogyan kell dudaszós kosarat dobni, nekünk beesett, 28-22, újra hat pont volt a különbség. Majd kilenc, mert Varga Alíz gól plusz faultja után két pontot szereztünk egy olyan támadásból, amelynél egyszer már csaknek elvesztettük a labdát. Talán ez a jelenet is megmutatta, mekkora szívvel és akarattal játszott a magyar női válogatott az Eb elődöntőjében.

Az első félidőben nagyszerűen védekezett a piros mezes magyar csapat Forrás: FIBA

A második negyed vége előtt 45 másodperccel Sanches triplája esett be, majd Castedo is dobott egy kettest. Tóth Franka keze és szíve a helyén, az első félidő utolsó magyar támadása az övé és kosár, a nagyszünetben 34-27-re vezetett a magyar válogatott.

Nehezen indult a magyar pontgyártás, a második félidő 3. percében Angyal dobta be az első kosarunkat. Piera távoli triplája után már csak egy ponttal, 36-35-re vezetett a magyar csapat, Völgyi Péter szövetségi kapitánynak mindenképpen időt kellett kérnie. Benneragadtunk a szünetben, de az is igaz, hogy a spanyol csapat védekezése a második félidőben jóval keményebb lett. Az időkérés sem segített, mert Carrera duplájával a 26. percben a meccs folyamán előszőr Spanyolország átvette a vezetést (36-37.)

A harmadik negyedben nem sok ok volt az örömre a magyar kispadon Forrás: Origo

Nem is homokszem, hanem vasrúd került a magyar fogaskerekek közé. A támadásbefejezéseink teljesen esetlegessé váltak, kosár nem született, a túloldalon Carrera újra duplát ért el és már 36-39 volt az állás. Ekkor Varga Alíz tartotta versenyben a csapatot, az ő 4 pontja kellett ahhoz, hogy a spanyolok ne lépjenek el a magyar válogatottól. Aztán már ő is kevés volt, mert fizikálisan szétvertek bennünket a spanyolok (39-45.) Kovács a semmiből varázsolt elő egy triplát (42-45), majd kaptunk még egy kettest, így az utolsó negyed előtt öt ponttal vezetett Spanyolország. A harmadik negyedet 20-8-ra nyerte meg a spanyol csapat.

Olyan csoda kellett volna a negyedik negyedben, mint amit a franciák elleni negyeddöntőben mutatott be Magyarország. Erre azonban a fáradó magyar csapatnak a negyedik negyed elején nem volt esélye. Sem a távoli, sem a középtávoli, sem a közeli dobásaink nem jöttek be, miközben Spanyolország fokozatosan húzott el. A negyedik negyedben 4 perc 22 másodpercig egyetlen pontot sem dobtunk, ekkor Kovács törte meg a csendet (44-50.) Négy perc volt már csak hátra, amikor valami megmozdult a csapatban. Két szép támadás, két magyar kosár és máris csak négy ponttal vezetett a spanyol válogatott.

Másfél perccel később ugyanott tartottunk, Kiss Angelika kosarával 50-54, azaz még mindig négy ponttal vezetett a spanyol csapat. A magyarok az utolsó erőtartalékaikat mozgósították. 78 másodperccel a befejezés előtt Angyal két büntetőből egyet dobott be, 51-54, 35 másodperccel a vége előtt ugyanő szabálytalankodott. Lacorzana bedobott egyet, 51-55 és innen már nem volt visszaút. Ez a meccs egyértelműen a 20-8-ra elvesztett harmadik negyeden ment el, kár érte, több lehetett volna ebben.

A magyar válogatott vasárnap a Lettország-Németország elődöntő vesztesével mérkőzhet a bronzéremért.

Női kosárlabda U18-as Európa-bajnokság, elődöntő: Magyarország-Spanyolország 54-57 (18-9, 16-18, 8-20, 12-10.)

SPANYOLORSZÁG: Lacorzana 6, Segura 1, Piera 9/3, Pendande 5, Wone. Csere: Castedo 4, Sanchez-Ramos 3/3, Hernangomez 7, Mateo 2, Pueyo 10, Carrera 10, Blanco. Edző: Mario Lopez

MAGYARORSZÁG: Angyal 10/3, Tóth O. 6, Mányoki 3/3, Tóth F. 4, Varga 9 Csere: Kiss 11/3, Horváth 2, Wentzel 2, Kovács 5/3, Révész 2. Edző: Völgyi Péter