Vágólapra másolva!
Felépült súlyos szájsérüléséből Lakatos Rita, a világbajnok magyar női junior kézilabda-válogatott csapatkapitánya.

"Nagyon megijedtem, hogy sosem lesz a régi a mosolyom, ennek ellenére tényleg nem mondaná meg senki, hogy mi történt velem" - nyilatkozta az irányító csütörtökön a magyar szövetség (MKSZ) honlapján.

A Debrecenben rendezett júliusi világbajnokság döntőjének 44. percében Lakatos egy támadás során összefejelt norvég ellenfelével, azonnal le kellett cserélni és kórházba szállították, ezért nem ünnepelhette együtt csapattársaival a 28-22-es győzelmet.

Két foga bánta az ütközést, az ínye is megsérült, és eleinte még a beszéd is nehezére esett.

Lakatos Rita itt még a pályán a norvégok elleni döntőben Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A csapatkapitány nyolc mérkőzésen 21 góllal járult hozzá a magyar csapat világbajnoki címéhez.

- mesélte az irányító.
Lakatos a Győri Audi ETO KC játékosa, de az előző szezon kölcsönben a Vác csapatában töltötte, a következő idényben pedig a norvég élvonalbeli Byasen kézilabdázója lesz. Mint kifejtette, a sérülése óta érezhetően lelassult a játéka, ezért most dolgoznia kell azon, hogy minél dinamikusabb legyen.

"Emellett pótolni szeretném azokat a hiányosságaimat, amikre eddig nem jutott lehetőségem. Gondolok itt nagyon sok technikai elemre, vagy lövésre, ezen kívül pedig szeretném fejleszteni a kondíciómat" - mondta.