Vágólapra másolva!
Csapatkapitányát vesztette a magyar férfi kosárlabda válogatott. A világbajnoki selejtezőkön szereplő férfi válogatott Debrecenben készül a hétfői, Olaszország elleni mérkőzésre, azonban ezen a találkozón nem léphet már pályára a csapat kapitánya, Keller Ákos - számol be közleményben a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége.

A center szombaton délelőtt lett rosszul, erős alhasi fájdalmakra panaszkodott. A debreceni egyetemi klinikán gyorsan megvizsgálták, s kiderült, begyulladt a vakbele.

Az orvosi konzílium az azonnali műtét mellett döntött, amit szombaton éjszaka el is végeztek.

Keller Ákos a helyzethez képest jól érzi magát, várhatóan néhány napig a klinika vendégszeretetét kénytelen most élvezni. A további rehabilitációja, valamint újbóli pályára lépése a gyógyulás ütemének a függvénye.​