Vágólapra másolva!
A VRC Kazincbarcika férfi röplabdacsapata hazai pályán heroikus küzdelemben 3-2-es vereséget szenvedett a görög PAOK Szaloniki ellen a Bajnokok Ligája első selejtezőkörének első mérkőzésén. Sajnos a barcikaik nem teljesen élvezhették a hazai pályával járó előnyöket, ugyanis az Európai Röplabda Szövetség (CEV) rendezésre alkalmatlannak nyilvánította a Don Bosco Sportközpontot, így az összescsapást 137 kilométerrel odébb, Nyíregyházán kellett lejászani. Ez jelentősen befolyásolta az eseményeket, így még ez az eredmény is jókora bravúrnak számít az amúgy is esélyesebb görög óriás ellen. A CEV döntésének okairól, hatásairól és a kilátásokról kérdeztük Kárpáti László klubelnököt.

A magyar férfi csapatok közül először indultak a BL-ben, rögtön megkapták a lehető legnehezebb ellenfelet. Aztán jött a CEV, és nem engedte, hogy hazai pályán játsszák le a mérkőzést. Mivel indokolta a döntést a szövetség?
A CEV előírásai rendkívül szigorúak a legmagasabb besorolású klubsorozatban, a Bajnokok Ligájában. Meg kell felelni bizonyos paramétereknek a pályaméretet, a belmagasságot, a nézőtéri kapacitást és a médiakiszolgálást illetően is. A kazincbarcikai Don Bosco Sportközpont befogadóképessége 700 fő, ami bővíthető 900-ra is, a CEV 2000-nél húzza meg a határt, de a médiakiszolgálást is kifogásolta. Sajnos nincsenek kiépítve újságírói helyek, valamint a tervezésnél nem vették figyelembe a televíziós közvetítési igényeket. Egyébként meg tudtuk volna oldani a meccs megrendezését. Miskolcra azért nem lehetett átvinni a mérkőzést, mert ott nem volt meg a kellő belmagasság. Így kerültünk végül a nyíregyházi Continental Arénába.

Május 30-án Európa-liga meccset játszottak Kazincbarcikán, akkor hogyhogy nem problémázott a CEV?
Igen, akkor Horvátországot fogadta a magyar válogatott, semmi probléma nem volt a sajtó kiszolgálásával. Kazincbarcikán tradíciója van a röplabdának, meg lehet teremteni az ideális körülményeket, az atmoszféra mindig kiváló.

Sőt, január 5-én Svájccal itt játszik Eb-selejtezőt a válogatott.

A Közép-európai ligában (MEVZA) október 21-én ugyanitt fogadjuk a szlovén Calcit Kramnikot, mindkét meccset elkezdtük már szervezni.

Ezek szerint a CEV különböző sztenderdeket alkalmaz a BL-ben és más sorozatokban?
Utánajárunk, hogy mik az eltérések. Újoncok vagyunk, klubként gyakorlatilag nincs érdekérvényesítő erőnk. Arról is volt szó, hogy Nyíregyházán játszhattunk volna a Fatum-Jászberény női Extraliga-mérkőzés után közvetlenül, de a szövetség ezt sem engedte. Néhány kérdésben érthetetlen és önkényes döntést hoztak szerintünk, de mi még amatőrök vagyunk, viszont cél, hogy felnőjünk a feladathoz.

Németh Szabolcséknak (szemben) kis híján összejött a bravúr a görög óriásklubbal szemben Forrás: CEV

Játékban sikerült is.
Igen, fantasztikus meccset játszottunk a PAOK-kal, közel voltunk a győzelemhez is. Középtávon a megoldás egyébként egy multifunkcionális sportcsarnok lenne, amivel minden igényt ki lehetne elégíteni. A hétfői mérkőzés megmutatta, hogy érdemes támogatni a barcikai röplabdát, van benne potenciál.

A szurkolóknak majdnem 140 kilométert kellett utazni, ami másfél óra autóval. Így is jó volt a hangulat?
Igen, 800 néző volt kinn és elkísért minket a 35-40 fős barcikai keménymag is. Folyamatosan zúgott az „Itthon vagyunk, győzni fogunk!", és az „Izzik a csarnok, itt a magyar bajnok!" rigmus. Viszont a kétezres csarnokban az egyik oldalon teljesen üres maradt a lelátó, míg nálunk ez a szám telt házat jelent, ami megint más atmoszférát biztosított volna.

A játékosok mennyire tudták kizárni ezt a cirkuszt?
Vannak annyira profik, hogy ez ne zökkentse ki őket, szerencsére több a csapatban a jó versenyzőtípus, mint a rossz. Egyébként megfigyeltem, hogy amióta kialakult a csapatnak a mostani magja, idegenben jóval felszabadultabban tudnak játszani, és ha úgy vesszük, hétfőn is vendégek voltunk.

A nyíregyházi hangulatra sem lehetett panasz, de Görögország más kávéház lesz Forrás: CEV

Szalonikiben viszont pokoli hangulat várható.
Valóban, ott kinn lesznek nyolcezren, az 1500 fős keménymaggal együtt. De mi nem fogunk megijedni, ahogy mondtam, sok a jó versenyző.

Fontos az első szett, ott kiderül, hogy a hangulat doppingolni fog, vagy bénítólag hat, én az előbbire számítok.

Persze szinte mindenkinek új lesz az a fajta légkör, de szokni kell az ilyen meccseket is. Ráadásul a játékosokon nincs teher, vagy eredménykényszer. A célunk a magyar bajnoki cím és a kupagyőzelem, valamint a MEVZA Final Four kiharcolása. Nekünk a BL, vagy ha kiesünk, a CEV-kupa, az a „továbbképzés" és a rutinszerzést szolgálja.