Vágólapra másolva!
A KSC Szekszárd egy elképesztően hullámzó mérkőzésen 71-68-ra legyőzte a francia ESBVA-LM Lille csapatát a női Euroliga-selejtező első mérkőzésén. Ennél sokkal rosszabbul és jobban is alakulhatott volna az eredmény, ugyanis az első és a negyedik negyedet összesen 23 ponttal elveszítette Djokics Zseljko csapata, a középső kettőt viszont 26-tal megnyerte, így jött össze a hárompontos előny, amelyet magával visz jövő héten Franciaországba a magyar ezüstérmes csapat.

A magyar KSC Szekszárd tavaly fennállása legjobb idényét produkálta, ugyanis megnyerte a Magyar Kupát, a magyar bajnokságban pedig ezüstérmet szerzett. A nyáron több változás is történt a keretben, a legérzékenyebb veszteség a szlovén Teja Oblak eligazolása volt, így a fiatal Studer Ágnesnek kell majd felnőnie a feladathoz és átvennie a karmesteri pálcát. Szerencsére többször is megmutatta már, hogy készen áll a feladatra. Természetesen érkeztek is játékosok, közülük Nevena Jovanovics személye a legérdekesebb a párosítás szempontjából,

ugyanis éppen a mostani selejtezős ellenféltől érkezett.

A Lille egyébként rutinos Euroliga-induló, de a KSC is szerzett nemzetközi tapasztalatot a tavalyi Eurokupa-menetelés alatt.

Evans távoli duplájával indult a mérkőzés, de Jovanovics azonnal válaszolt egy hárompontossal, majd labdát is szerzett, ami után sikerült egy gyors ziccert dobnia. A francia együttes főleg a gyűrű közelében dolgozott jól és eredményesen is, 12-7-es Lille vezetésnél a Szekszárd vezetőedzője, Djokics Zseljko időt kért.

Nevena Jovanovics (labdával) jól kezdett egykori csapata ellen Forrás: FIBA

A magyar csapat általában a fegyelmezett és kemény védekezésére épít, ehhez képest a bő négy perc alatt bekapott 12 pont nem festett túl jól. Frida Eldebrink triplájával zárkózott a Szekszárd, de még mindig sok volt az eladott labda, amiből könnyű kosarakat szerzett a Lille. A lepattanókkal sem állt jól a Szekszárd, a Lille magasai uralták a gyűrűt mindkét oldalon. Ezeknek is köszönhetően a francia együttes folyamatosan növelte előnyét, 23-10-re ellépett, a KSC pedig még az üres helyzeteit sem tudta értékesíteni. A negyed végén Studer elkeseredett félpályás próbálkozása kipördült a gyűrűből (pedig ez gyakorlatilag a védjegyévé vált), így maradt ez az állás az első tíz perc után.

Eldebrink hármasa nyitotta a második felvonást, majd a csapatkapitány Theodoreán Alexandra vágott be egyet a sarokból, a 6-0-s szekszárdi rohamra időkéréssel válaszolt a Lille.

Sokkal jobban védekezett a Szekszárd, valamint a dobások is elkezdtek beesni,

Bálint Réka és Gereben Lívia tempóival három pontra csökkent a különbség, megint időt kért a vendégcsapat. Sokat ez sem ért, Katie Bishop triplájával 27-27-nél utolérte ellenfelét a Szekszárd, amely hét perc alatt eltüntette a tetemes hátrányát!

A csapatkapitány Theodoreán Alexandra hozta a jól megszokott kemény védekezését Forrás: FIBA

Majd Studer is betalált távolról, triplazuhatag zúdult a Lille-re. A Szekszárd pedig bedeszkázta a gyűrűjét, így fordulhatott elő, hogy a második negyedet félelmetes arányban, 24-5-re nyerte a magyar csapat, így 34-28-ra vezetett félidőben.

A harmadik negyed Erica McCall könnyű kosarával indult Bishop remek bejátszása után. A Lille továbbra is szenvedett, három perc elteltével pont nélkül állt, Jovanovics hármasával pedig a Szekszárd előnye 11 pontra nőtt. Björklund ziccere törte meg a franciák kosárcsendjét, majd Bremont is berámolt egy hármast, nagyon kellettek ezután Theodoreán higgadt büntetői. A Lille némileg feltámadt, McCall hármasa nyugtatólag hatott és ismét kilenccel vezetett a KSC (46-37), Gereben büntetői után pedig visszaállt a tizenegy pontos előny.

Majd ugyanő végzett kiváló centermunkát (hiába nem az a posztja) az utolsó másodpercekben, így 13 pontos fórral várhatta a KSC az utolsó negyedet, azaz a harmadikat héttel nyerte a magyar ezüstérmes.

A középső két játékrész valami egészen elképesztően sikerült a Szekszárdnak!

Studer Ágnes remekül bontotta meg a Lille védekezését Forrás: FIBA

Bremont-trojkával kezdődött a negyedik tízperc, erre egy Kiss Virág-tempó és egy Studer-ziccer volt a Szekszárd válasza, aztán Jovanovics is jól célzott a sarokból.

Ekkor már 17 volt közte, azaz mintegy 23 perc alatt harmincat vert a Szekszárd a Lille-re.

A vendégeket Bremont és Evans tartotta meccsben, miközben hullámvölgybe került a KSC, hét pontra olvadt az előny, Djokics pedig időt kért öt perccel a vége előtt. A magyar együttes vért izzadt támadásban, miközben védekezésben láthatóan elfáradt és sorra kapta a könnyű kosarakat. McCall ismét behajított egy hárompontost, de Bremont is, három pontra olvadt a Szekszárd előnye. Másfél perccel a vége előtt pedig egyre, de ekkor

Jovanovics szíve és a keze a helyén volt, beemelt egy nehéz távolit.

Majd Studer is egy tempót a körte tetejéről, így a győzelem már nem forgott veszélyben, a kérdés már csak a különbség volt, és az, hogy a Szekszárd mekkora előnnyel várhatja a visszavágót. 11 másodperc volt hátra, amikor egy kijátszott akció végén Björklund is bedobott egy hármast. Sajnos az utolsó támadásból nem talált be a KSC,

így három ponttal, 71-68-ra győzött a Lille ellen, így hárompontos előnnyel várja a franciaországi visszavágót.

Végeredmény, női kosárlabda Euroliga selejtező, 1. mérkőzés:
KSC Szekszárd - ESBVA-LM Lille (francia) 71-68 (10-23, 24-5, 18-11, 19-29)

A visszavágót október 17-én rendezik Lille-ben.