Kiütötte a magyar hokiválogatott az A csoportos olaszokat

VAS János
Budapest, 2018. november 10. Stipsicz Bence (b), Pozsgai Tamás (b2), Vas János (j) és az olasz Marco Rosa Gonzales (k) a Négy Nemzet Tornáján játszott Magyarország - Olaszország jégkorongmérkőzésen a budapesti Tüskecsarnokban 2018. november 10-én. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A magyar jégkorong-válogatott a második helyen végzett a budapesti Négy Nemzet Tornán, mivel 7-1-re legyőzte az olasz együttest a szombati zárómérkőzésen.

Az olaszok a dél-koreaiak ellen nyertek 5-2-re a szerdai nyitónapon, majd pénteken délután 3-2-re alulmaradtak a kazahokkal szemben. A magyarok szerdán 3-1-re kikaptak a később tornagyőztes kazahoktól, péntek este pedig jéghiba miatt nem tudták lejátszani mérkőzésüket az ázsiaiakkal.

A magyar szövetség (MJSZ) tájékoztatása szerint az elmaradt találkozó után újratöltötték és folyékony nitrogénnel lehűtötték a hibás területet a csarnokban, majd az egész éjszakás fagyasztást követően szombat délelőtt a MAC Újbuda felnőtt csapata tartott rövid edzést a jégen. Mivel a tapasztalatok alapján nem volt gond a felülettel, így alkalmassá vált a magyar-olasz összecsapás megrendezésére.

Korábban 38 alkalommal találkozott a két csapat, 13 magyar és 18 olasz siker mellett 7 döntetlen született. Ezt megelőző négy mérkőzésüket a magyarok nyerték, legutóbb az áprilisi budapesti vb-n 3-2-re.

A szombati összecsapás előtt a Hírességek Csarnokába újonnan bekerült Balogh Tibort, Hudák Gábort, Losonci Györgyöt és Pék Györgyöt köszöntötte az MJSZ.

Sofron István kézsérülés, míg Bodó Christopher betegség miatt kényszerült kihagyni az összecsapást.

Budapest, 2018. november 10. Stipsicz Bence (b), Pozsgai Tamás (b2), Vas János (j) és az olasz Marco Rosa Gonzales (k) a Négy Nemzet Tornáján játszott Magyarország - Olaszország jégkorongmérkőzésen a budapesti Tüskecsarnokban 2018. november 10-én Forrás: MTI/Illyés Tibor

A hazai csapat három perc elteltével emberhátrányba került a most debütáló Szabó Pál Krisztián kiállítása miatt, de kivédekezte a két percet, majd Sarauer Andrew szerzett vezetést közelről Nagy Gergő és a 29. születésnapját szombaton ünnepelő Kóger Dániel átadásai nyomán. Magosi Bálint kiállítása alatt újra beszorultak a magyarok, de később mégis az olaszoknál rezdült a háló: Szabó Dániel kapu mellé tartó lövésébe ért bele az olasz kapus, a korong a lepkés kesztyűn irányt változtatva pörgött mögé. Gyorsan szépítettek az A csoportos olaszok: kapu előtti kavarodásban csorgott át a pakk a gólvonalon.

Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány együttese kezdte aktívabban a középső húsz percet, és Galló Vilmos határozottsága újabb találatot eredményezett: saját lövései után gyűjtötte be a korongot, majd a kapu mögül betörve tálalt Hári János elé, aki közelről nem hibázott. Az első hazai emberfórban is nagy nyomás alatt maradt az olasz kapu, és egyenlő létszámnál sem maradtak el a magyar rohamok: az alapvonal mögött helyezkedő Sarauer passzolt jól, Nagy Gergő pedig erőteljes lövéssel zúdította a korongot a "ketrecbe" - a közel teltházas Tüskecsarnokban pedig felhangzott a "még, még, ennyi nem elég" rigmus. A csapat pedig igyekezett teljesíteni a közönség kérését, sorra érkeztek a lövések az olasz kapura, ám a harmadban már nem született több gól.

Budapest, 2018. november 10. Hetényi Zoltán (b), Szabó Dániel (j) és az olasz Riccardo Lacedelli a Négy Nemzet Tornáján játszott Magyarország - Olaszország jégkorongmérkőzésen a budapesti Tüskecsarnokban 2018. november 10-én Forrás: MTI/Illyés Tibor

A záró felvonás két kihasználatlan magyar emberelőnnyel indult, egyenlő létszámnál viszont újra villant a hazai együttes: Pozsgai Tamás talál be. Másfél perc múlva újra örülhetett a Tüskecsarnok közönsége, a csapatkapitány Vas János volt eredményes. Bár az olaszok néhány kísérletet tettek a közelebb zárkózásra, ezek sem öt az öt ellen, sem Terbócs kiállítása alatt nem vezettek eredményre. Három perccel a dudaszó előtt viszont Hári újra villant, megkoronázva ezzel a magabiztos játékot mutató magyar válogatott teljesítményét. A hazai csapat győzelmét ezen az estén nem fenyegette veszély, így másodikként zárta a Roland Divatház Négy Nemzet tornát.

A viadal másik két résztvevője, a dél-koreai és a kazah válogatott ellenfele lesz a magyar együttesnek az április 29. és május 5. között Asztanában sorra kerülő divízió I/A vb-n, melyen részt vesz még a szlovén, a fehérorosz és a litván csapat. Az első két helyezett szerepelhet majd a 2020-as svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.

Magyarország-Olaszország 7-1 (2-1, 2-0, 3-0)
a magyar gólszerzők: Sarauer (7.), Szabó D. (16.), Hári (26., 58.), Nagy G. (31.), Pozsgai (47.), Vas J. (49.)

A torna végeredménye: 1. Kazahsztán 9 pont/3 mérkőzés, 2. Magyarország 3/2, 3. Olaszország 3/3, 4. Koreai Köztársaság 0/2

Azonos pontszámnál az egymás elleni eredmény rangsorolt.

Szerdán játszották:
Kazahsztán-Magyarország 3-1 (0-0, 3-0, 0-1)
Olaszország-Koreai Köztársaság 5-2 (2-1, 1-1, 2-0)

Csütörtökön játszották:
Kazahsztán-Koreai Köztársaság 5-3 (2-0, 2-2, 1-1)

Pénteken játszották:
Kazahsztán-Olaszország 3-2 (1-1, 1-0, 1-1)
Magyarország-Koreai Köztársaság - elmaradt