Vágólapra másolva!
A magyar női kézilabda-válogatott 19-18-ra kikapott a világbajnok Franciaország csapatától a Möbelringen Kupa nemzetközi felkészülési torna szombati második fordulójában.

Az Európa-bajnok és házigazda Norvégiától csütörtökön 25-19-es vereséget szenvedtek a magyarok, akik vasárnap Dánia ellen zárják az Oslo melletti Fornebuban zajló tornát.

Eredmény:
Franciaország-Magyarország 19-18 (11-9)
a magyar gólszerzők: Planéta 6, Tóth G. 4, Kovacsics, Háfra 2-2, Kiss N., Lukács, Schatzl, Szabó L. 1-1

Rosszul kezdődött a meccs magyar szempontból, mert a hatodik percben megsérült Kovacsics Anikó csapatkapitány csuklója, Klivinyi Kingát pedig vállfájdalmak miatt kellett lecserélni. Kiss Nikolett találata után kilenc percig nem szerzett akciógólt a Kim Rasmussen szövetségi kapitány együttese, ezt azonban a franciák nem tudták kihasználni: mivel ők is több mint nyolc percig nem voltak eredményesek, a félidő derekán a magyarok vezettek 6-4-re. A világbajnoki címvédő kevesebb mint három perc alatt fordított, majd a visszatérő Kovacsics kétszer is betalált, de az utolsó öt percben ismét nem dobtak gólt a magyarok, így a szünetben 11-9-es hátrányban voltak.

Egygólos vereséget szenvedett a magyar női kézilabda-válogatott a világbajnok franciáktól Forrás: Kovács Anikó/Magyar Kézilabda Szövetség

A 38. percben Rasmussen időt kért, mert a franciák először vezettek három góllal (14-11). A válogatott védekezésére nem lehetett panasz, de sokat hibázott támadásban, számos alkalommal eladta a labdát, így eldőlni látszott a meccs. Ekkor viszont nagy hajrába kezdtek a magyarok: az 57. percben, egy 4-0-s sorozat végén emberelőnyben egyenlítettek (18-18), majd két perccel a vége előtt Tóth Gabriellának megsérült a bokája. A legvégére már csak egy francia gól maradt, amellyel a világbajnok megnyerte a mérkőzést.

A franciaországi Európa-bajnokság jövő csütörtökön kezdődik, a magyar csapat a C csoportban, Montbéliard-ban sorrendben Hollandiával, Horvátországgal és Spanyolországgal találkozik.