Vágólapra másolva!
Hazai közönség előtt vívja az év utolsó Euroliga-mérkőzését a Sopron Basket csapata. Az előző kiírás ezüstérmese az idei sorozat meglepetéscsapatát, a lett TTT Rigát fogadja csütörtökön 18 órakor. Hazai oldalon kérdéses Fegyverneky Zsófia játéka, az viszont egyértelmű, hogy ezt a meccset, ha törik, ha szakad meg kell nyernkük a zöld-sárgáknak.

3-3-as mérleggel várja a TTT Riga elleni mérkőzést a Sopron Basket, ugyanakkor a magyar bajnoknak minden oka meg van rá, hogy magabiztosan lépjen parkettre a 4-2-es mutatóval érkező lettek ellen az Euroliga által a hét mérkőzésének választott találkozón.

A csapat ugyanis kezdi visszanyerni az előző szezon végén látott, végül Euroliga ezüstérmet hozó formáját. Mint a Wbasket.hu cikke rámutat, Roberto Iniguez csapata újra megtalálta a tavasszal oly' sokszor megcsodált védekezését, amihez helyenként nagyszerű támadójáték is párosul. A Sopron két roppant fontos idegenbeli sikert is aratott, a spanyol Salamanca (78-70) és a török Hatay (66-56) elleni győzelemért is jár a kalapemelés.

A zöld mezes soproniak nem hagyták labdához jutni a Salamanca játékosait Forrás: FIBA Basketball

A kettő között sajnos becsúszott a Kurszk elleni hazai vereség, de mi most koncentráljunk a pozitívumokra: egyre több a labdaszerzés (a Salamanca ellen tíz, a Kursz és a Hatay ellen nyolc-nyolc), amiből könnyű pontokat lehet szerezni (Spanyolországban 14-et, Törökországban 12-t sikerült), az ellenfélnél kikényszerített labdaeladásokból pedig mindkét meccsen 18 pontot hozott össze a Sopron.

A Hatay 56 ponton tartása – különösen a saját csarnokában – pedig szinte maga a csoda, a találkozó előtt ugyanis 77,2 pontot átlagolt a török csapat.

Támadásban is alakul a soproni csapat, alacsony az eladott labdák száma, a két említett idegenbeli siker alkalmával mutatott 49, illetve 51 százalékos mezőnymutató több mint örömteli, a Salamancát elsüllyesztő 11 tripla pedig egyenesen parádé a sorozat egyik legfélelmetesebb csarnokában.

A hazai szakvezetést és a szurkolókat, csak Fegyverneky Zsófia állapota aggaszthatja: a csapatkapitány a BEAC helleni hétvégi bajnoki szenvedett sérülést, és csütörtök reggel még kérdéses volt a játéka.

Ami az ellenfelet illeti: a TTT Rigát, ha eddig bárkinek is eszébe jutott ilyen, egy pillanatra sem szabad lebecsülni. A klub tulajdonképpen egyenlő a lett válogatottal, miután a szövetség ide összpontosítja azokat a válogatott játékosokat, akik nem akarnak légiósnak állni. Otthon gyakorlatilag nincs ellenfelük, az 1992 óta kiírt lett bajnokságot hét alkalomtól eltekintve minden évben a TTT nyerte meg. A csapat roppant összeszokott, és, ha abból indulunk ki, hogy a lettek a legutóbbi Európa-bajnokságon a hatodik helyen végeztek, akkor jó lesz velük vigyázni.

Az összehangolt csapatjáték a fehér mezes lettek legnagyobb erénye Forrás: FIBA Basketball

A negyedik legtöbb gólpasszt és a negyedik legkevesebb eladott labdát jegyzik a mezőnyben, és 38,4 lepattanót átlagolnak, miközben a Sopron például 32-t. A keretben csupán két amerikai légiós szerepel, egyikük a tavaly még a PINKK Pécsben pattogtató Ivey Slaughter, másikuk pedig Shay Peddy, aki kimagaslóan a csapat legjobb játékosa, 18.0 pont, 5.3 gólpassz, 3.9 lepattanó és 3.3 szerzett labda átlaggal rendelkezik az eddigi hat Euroliga-mérkőzésen.

Üdvözöljük a rekordert!

A rigai BKV-sok (a TTT a Tram and Trolly Trust, azaz a villamos és troli művek rövidítése) az európai női kosárlabdázás legpatinásabb csapatának számítanak. Az első, 1958-as BEK-kiírástól kezdve összesen 18 alkalommal nyerték meg a legrangosabb európai klubsorozatot (még Daugava Riga néven), 1964 és 1975 között ráadásul megszakítás nélkül tették ezt meg.

A Sopron Basket–TTT Riga mérkőzést csütörtökön 18 órától rendezik a soproni Novomatic Arénában.