Vágólapra másolva!
Meghalt Bolvári Antal, a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázót 86 esztendősen, hosszantartó betegség után, kedden reggel kórházban érte a halál - tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot.

Bolvári Antal 1932. május 6-án született Kaposváron. Sportpályafutását úszóként kezdte. Legnagyobb vízilabdás sikereit a Bp. Honvéd sportolójaként érte el 1952 és 1956 között.

Helsinkiben és Melbourne-ben tagja volt az ötkarikás aranyérmes csapatnak, 1951-ben főiskolás világbajnoki, 1954-ben Európa-bajnoki címet nyert.

A berlini főiskolás vb-n 200 és 400 háton is versenyzett, mindkét alkalommal ezüstérmet szerzett. A melbourne-i olimpiát követően öt évig Ausztráliában élt. Hazatérése után a Vasas, a Bp. Spartacus és az FTC csapataiban játszott. A zöld-fehérekkel még harminchat évesen is nyert bajnokságot. Sportolói pályafutását követően edzői képesítést szerzett a TF-en, 1970-től a Spartacus, a Honvéd és a junior-válogatott mestere. 1980-ban Mayer Mihály kérésére a felnőtt válogatott mellett is dolgozott.

Elhunyt Bolvári Antal olimpiai bajnok vízilabdázó Forrás: digisport.hu

Tiszti tanfolyamot is végzett, a Honvédnál élsportoló státuszban hivatásos katonaként szolgált. Hadnagyi rendfokozatban katonaolimpikon volt.

A helsinki olimpia ötvenéves jubileumi ünnepségén ő vitte a magyar zászlót a megismételt ünnepélyes megnyitón.

Elismerései között Magyar Örökség-díj (2004) is található.