Társoldalunk:

A Fradi pólócsapata pontot mentett a Bajnokok Ligájában

2019.01.22. 20:27

A Ferencváros hazai medencében 8-8-as döntetlent játszott az olasz Bresciával a férfi vízilabda Bajnokok Ligája 7. fordulójában. A magyar bajnok Stefan Mitrovic révén az utolsó pillanatban egyenlített.

A végig kiélezett összecsapáson a zöld-fehéreknek a harmadik negyedben lehetőségük lett volna háromgólosra növelni előnyüket, de több nagy lehetőség is kimaradt, az olaszok pedig kihasználták a rövidzárlatot, és egyenlítettek. Úgy tűnt, a vendégek a találkozó második felére felőrlik a Ferencvárost, amely aztán Kállay Márk révén 45 másodperccel a vége előtt törte meg a harmadik negyed eleje óta tartó gólcsendjét.  

Stefan Mitrovic az utolsó pillanatban egyenlítettForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A magyar csapat ezzel egy gólra jött fel, és labdát szerzett, Varga Dénes lövése még kijött a kapufáról, azonban Stefan Mitrovic az utolsó pillanatban kilőtte a bal felső sarkot, pontot mentve ezzel csapatának.

A két csapat között így maradt az egypontos különbség a tabellán, a Ferencváros jelenleg a harmadik, a Brescia második. A csoportból az első négy jut a nyolcas döntőbe.

Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 7. forduló, A csoport:
FTC-Telekom Waterpolo - Brescia (olasz) 8-8 (3-2, 2-2, 1-2, 2-2)
a magyar csapat gólszerzői: Vámos 3, Younger 2, Pohl, Kállay, Mitrovic 1-1