Vágólapra másolva!
A Fatum-Nyíregyháza női röplabdacsapata simán, 3-0-ra nyert az ötszörös bajnok Békéscsaba ellen a női röplabda Extraligában. Ezzel a nyírségiek jó eséllyel pályáznak az alapszakasz második helyére, a BRSE nehéz helyzetbe került a hazai bajnokságban. Abban a sorozatban, amelyben a Fatum négyből négyszer verte el a Békéscsabát.

A női röplabda Extraligában a Fatum-Nyíregyháza eddig háromszor verte meg az ötszörös bajnok Békéscsabát. Ebből kétszer a Viharsarokban nyertek a nyírségiek, most viszont - két héttel a kupadöntő előtt - Nyíregyházán találkoztak a felek. (Ez a két csapat játssza majd Érden a Magyar Kupa döntőt.)

Az első játszmában 21-16-os békéscsabai vezetésig semmi nem utalt arra, hogy a hazai csapat megnyerheti ezt a szettet.

A BRSE keményen. 4-0-lal kezdte a meccset, a későbbiekben még növelni is tudta ezt az előnyt. 16-21-nél Francesco állt oda nyitni, majd percekkel később már 21-21 volt az állás. A kiélezett végjátékban 24-23-nál a BRSE szervált az egyenlítésért, de ez nem sikerült, így nem akármilyen játszma végén szerezte meg a vezetést a hazai együttes.

A második játszma is hasonló szoros küzdelmet hozott és ezt a szettet is 25-23-ra nyerte meg a Nyíregyháza. Sok szép megoldás mellett jó néhány hiba is becsúszott a játékba, különösen a nyitásokkal voltak gondok.

A hazaiak közül Varga Elizabeth ellenállhatatlanul játszott, vele nem nagyon tudott mit kezdeni a bajnokcsapat.

A BRSE nyitásfogadása nem működött, a harmadik szett elején 7-2-re lépett el a hazai csapat. Ebben a játékelemben nem javult a vendégcsapat, hiába cserélt szorgalmasan Bogdan Paul. 12-5-nél már-már eldőlni látszott a meccs, a BRSE teljesen megzavarodott, felállási hiba miatt a Fatumé lett a 13. pont. 16-6-nál már közte tíz volt, szinte kilátástalan helyzetbe kerültek a vendégek. Végül a Nyíregyháza 25-11-re hozta ezt a szettet és 82 perc alatt 3-0-ra nyerte meg a meccset.

A BRSE három nap múlva CEV Kupa negyeddöntőt vív a francia St.Raphael ellen. Ott ezzel a teljesítménnyel aligha ütnek labdába, de abban szinte biztosak lehetünk, hogy a sporttörténelmi jelentőségű meccsre összekapja magát a Csaba.

A bajnokságban ezzel a 3-0-s győzelemmel a Nyíregyháza megelőzte a Békéscsabát: most a Vasas vezet, 2. a Fatum, 3. a BRSE, 4. az Újpest.

Női röplabda Extraliga: Fatum-Nyíregyháza - Swietelsky Békéscsaba 3-0 (23, 23, 11.)

Hollósy László, a Fatum vezetőedzője: Az elején feszültek voltunk. A vendégcsapatot fűtőtte a becsvágy, hiszen eddig háromszor vertük meg.

Ez nem azt jelenti, hogy innentől kezdve minden alkalommal nyerünk ellenük, de dolgozni kell tovább."

Bogdan Paul, a BRSE edzője: Hiába vezettünk pár ponttal, szoros volt az első két szett. A kis előny itt nem sokat jelent.

mint a nyíregyházi volt."