Vágólapra másolva!
Klubtörténeti mérkőzésre készül a magyar bajnok Swietelsky-Békéscsabai RSE női röplabdacsapata, amely a második számú európai kupasorozat, a CEV-kupa elődöntőjében az olasz Yamamay Busto Arsiziót fogadja kedden.

A BRSE szombaton a Haladás 3-0-s legyőzésével melegített a párharcra, amelynek első mérkőzését hazai pályán vívják Bogdan Paul vezetőedző tanítványai.

- fogalmazott a klub közösségi oldalán a román szakvezető.
A BRSE idei nemzetközi menetelése során az ukrán Himik Juzsnyijt aranyjátszmával, a svájci Pfeffingent és a francia Saint-Raphael csapatát kettős győzelemmel búcsúztatta, így várhatja az egyik legjobb olasz csapat elleni párharcot.

Hazai pályán veretlen ebben a szezonban a BRSE a CEV-kupában Forrás: BRSE

A két együttes ezt megelőzően egyszer már összecsapott egymással: 2017-ben éppen a CEV-kupában találkoztak, akkor egy körrel korábban, a negyeddöntőben. A csabaiak hazai pályán egy játszmát nyertek, ezen szeretnének most javítani.
A Busto jelenleg az ötödik helyen áll az olasz élvonalban, keretében elsősorban fiatal tehetségek szerepelnek, de a holland Floortie Meijners, valamint az egyaránt olasz Giulia Leonardi és Alessia Gennari személyében tapasztalt játékosai is vannak. A csapat talán legjobb játékosa a belga válogatott mindössze 19 éves szélső ütője, Britt Herbots, akit szakemberek az egyik legtehetségesebb röplabdázónak tartanak.

Britt Herbots 19 évesen az olasz sztárcsapat egyik legjobbja Forrás: NurPhoto/Andrea Diodato/NurPhoto/Andrea Diodato

Az együttes szombaton a harmadik helyezett Savino Del Bene Scandicci otthonában elért 3-2-es vereséggel készült a párharcra.

- mondta az olaszokról a csabaiak közösségi oldalán Alberto Salomoni, a BRSE és a magyar női válogatott korábbi vezetőedzője, aki jelenleg a Busto utánpótláscsapatánál, az Amatori Volley Orago együttesénél dolgozik szakmai igazgatóként.

A kétmérkőzéses párharc visszavágóját jövő kedden játsszák Olaszországban. A másik ágon két román csapat, a tavaly Bajnokok Ligája-döntős CSM Volei Alba Blaj és a Stiinta Bacau találkozik.
Magyar együttes legutóbb 1996-ban, a Vasas SC révén szerepelt valamely európai kupasorozat elődöntőjében.