Vágólapra másolva!
A világ összes sportágában bevett szokás, hogy az ellenfelet fogadó csapat a repülőtéren valamilyen közlekedési eszközzel várja a vendégeket, hogy a meccsek helyszínére vigye őket. Egyetlen együttes van, amelyik tojik az írott és íratlan szabályokra: a francia Bourges kosárlabdacsapata. Ők pénteken este a Sopronnal játszanak az Euroliga negyeddöntőjében. Igaz, a Bourges nem most találta ki, hogy nekik mindegy, ki hogy jut el a kisvárosba. Már húsz éve így csinálják.

Munkatársunk helyszíni jelentése a franciaországi Bourges-ból.

Mindez azért van így, mert Bourges-ban nincs repülőtér, így aztán az itt játszó csapatok mindegyike Párizsban száll le. Amely – mutatjuk – 272 km-re van Bourges-tól.

A franciákat azonban teljesen hidegen hagyja, hogy az ellenfelek hogyan érkeznek meg hozzájuk.

A FIBA szabályzata csak azt mondja ki, hogy a rendező várostól 60 km-re eső reptérre kötelező buszt küldeni a fogadó csapatnak.

Bourges 60 km-es közelében azonban egyetlen repülőtér sincs.

A Charles de Gaulle repülőtértől kétszeri átszállással, vonattal lehet megközelíteni Bourges-ot, vagy a franciák 1 millió forintnak megfelelő összegért adnak egy buszt, amelyet a Sopronnak kellett volna kifizetnie.

A magyar bajnok más utat választott. A csapat két kisbusza szerdán délelőtt üresen indult el Sopronból Párizsba, hogy mire csütörtök délben a játékosok oda megérkeznek, felvehesse őket. A két kisbuszba csak a játékosok fértek be, az edzői stábnak kellett egy harmadik, azt helyben bérelte a Sopron. Fegyverneky Zsófiáék tehát a saját járművükkel tették meg az utat, egy autópálya melletti étteremben elköltve az ebédjüket.

Ez az utazás anyagilag kevésbé terhelte meg a magyar bajnok költségvetését, mintha vonattal utaztak volna.

Arról nem beszélve, hogy a kisbuszok el tudták hozni az összes játékos poggyászát, amelyet nem kellett feladni. Márpedig az Air France ezt is aranyáron számította volna fel.

Bourges, Franciaország. Itt játszik a világ legsóherebb sportcsapata, a Tango Bourges Basket Forrás: hemis.fr/ESCUDERO Patrick / hemis.fr/Escudero Patrick / Hemis.Fr

Gondolnánk, hogy a Bourges mindezt a lélektani hadviselés jegyében teszi, de nem. Ők – egyetlen csapatként az Euroliga mezőnyében – a játékvezetőkkel és ellenőrrel sem törődnek.

Ők is bumlizzanak, ahogy tudnak.

Húsz éve ez a trend errefelé, ezen pedig nem kívánnak változtatni. Igaz, becsületükre legyen mondva, amikor idegenbe utaznak, ők sem kérnek transzfert. Megoldják maguknak.

Csak az a különbség, hogy Bécsben leszállva egy óra alatt Sopronban vannak. Mindegy, ez már nem változik. Pénteken este 20.00-tól meg lehet nekik mutatni, mennyire vidám lesz a visszabuszozás. Ha a Sopron az első, 66-65-re megnyert negyeddöntő után ismét győz, bejut a Final Fourba. Ebben az esetben ugyanis eldől a páros csata, és a Sopron 2-0-lal megy tovább.

Megspórolva ezzel a sóher Bourges-nak egy újabb soproni utat.