Társoldalunk:

Tán nem gyújtja fel a dákóját a női röplabdázás fenegyereke

2019.03.25. 08:13

A vasárnap esti magyar-horvát futball Eb-selejtező árnyékában szinte eltűnt a női röplabda Extraliga elődöntőjének első mérkőzése, amelyet a Fatum-Nyíregyháza 3-0-ra nyert meg az ötszörös magyar bajnok Swietelsky-Békéscsaba ellen. A szabolcsi csapat ebben az idényben hatodszor győzte le a regnáló bajnokot. Vagy azt is mondhatnánk: Hollósy László - BRSE 6-0.

Most tehát az a helyzet, hogy a három nyert mérkőzésig tartó pároscsatából maximum négy, minimum 2 mérkőzés van hátra. Ha négy lesz, akkor a BRSE még döntőbe juthat. Ha három, akkor is. Ha csak kettő, akkor semmiképpen.

Megírtuk már, hogy példátlan az a sikersorozat, amely a viharsarki csapat elmúlt öt évét jellemezte. Volt egy olyan sorozatuk, hogy 88 mérkőzésen nem találtak hazai legyőzőre. Ebből az is következik, hogy sorozatban öt magyar bajnoki címet nyertek. Erre csak olyan óriások voltak képesek, mint a Telekom Veszprém férfi, vagy a Győri Audi női kézilabdacsapata.

Hollósy László, aki ebben az idényben eddig hatból hatszor nyert a Békéscsaba ellenFotó: Mudra László - Origo

Egy ilyen sorozat azonban óriási terhet rak minden együttesre. Mert a bajnokság többi résztvevője azon dolgozik, hogy megtörje a szenzációs menetelést. A 2018-19-es szezonban a Hollósy László vezette Fatum Nyíregyháza nagyon közel áll ehhez. Mondhatnánk azt is, hogy amelyik csapat hatból hatszor nyer az aktuális bajnok ellen, az tényleg megérdemli ezt. (A nyírségiek az alapszakaszban is a legtöbb győzelmet érték el. Hogy mégis a Vasas zárta első helyen az Extraliga alapszakaszát, az azért volt, mert a Nyíregyháza sok 3-2-es győzelme miatt egy-egy pontot ott elvesztett. Röplabdában a 3-0 és a 3-1-es diadalért jár a 3 pont, a 3-2-esért csak 2.)

Tündérmesét írt a sportág egykori rosszfiúja

A magyar röplabdázás fenegyerének tartott edző, Hollósy László élete egyik legnagyobb szakmai sikerét érte el a Fatum-Nyíregyháza csapatával. A Ciprusról hazatérő szakember és a stáb tagjai négy nap alatt elhitették a nyírségi játékosokkal, hogy a verhetetlennek hitt Békéscsaba is legyőzhető, így a Nyíregyháza 2007 után 11 évvel ismét Magyar Kupát nyert, mert vasárnap Érden 3-2-re nyert a Békéscsaba ellen.

A 2018-as Magyar Kupa döntő volt az első olyan meccs, amikor a Fatum borsot tört a BRSE orra alá. Az Érden 3-2-re megnyert finálé előtt három nappal érkezett meg a Nyíregyháza kispadjára Hollósy László. A tavalyi bajnoki döntőben a BRSE aztán visszavágott, mert a három nyert mérkőzésig tartó sorozatban 3-1-re nyert úgy, hogy az aranyérmet Szabolcsban, egy idegenbeli meccs után adták át a Békéscsabának.

A Nyíregyháza 2019-ben is megvédte a Magyar Kupa-elsőségétFotó: Mudra László - Origo

Ebben a szezonban aztán minden másképpen alakult eddig. Idézzük föl most ezt a hat mérkőzést.

2018. október 14. BRSE - Nyíregyháza 2-3
Egészen drámai összecsapást hozott a két csapat első találkozója. A BRSE az első két játszma után 2-0-ra vezetett. Különösen a második szett 25-14-e lehetett demoralizáló a Fatumnak. A harmadik szettben 25-24-nél meccslabdája volt a hazaiaknak. A negyedikben 24-20-nál négy meccslabdájuk volt. Innen nyertek a vendégek 3-2-re. Őrült meccs volt. 

2018. november 11. Nyíregyháza - BRSE 3-2
Ez a meccs 2-0-ig simának tűnt nyíregyházi szempontból. 2-0 után a bajnok összekapta magát 2-2-re egyenlített, de az ötödik játszmát 15-11-re a hazaiak nyerték meg.

2018. december 15. BRSE - Nyíregyháza 2-3
A második játszmát 25-6-ra nyerte meg a Békéscsaba. Ezen a szinten ez elképesztő különbség. Ezzel 1-1 lett az állás. A negyediket 25-13-ra hazai pályán elbukta. Ezzel 2-2 lett az állás. Az ötödiket meg behúzták a vendégek, akik ekkor 3/3-as győzelmi mutatóval álltak a BRSE ellen.

2019. február 4. hétfő Nyíregyháza - BRSE 3-0
Itt az első két szoros szett (egyaránt 25-23) után a harmadikban 25-11 lett a szabolcsiaknak. Ez is meghökkentő különbség volt, meg az is, hogy a BRSE ennyire szétesett a harmadik szettre. Nem először a bajnokság folyamán a Nyíregyháza elleni találkozókon.

2019. február 17. Nyíregyháza - BRSE 3-0 (Magyar Kupa-döntő, Érd.)
A békésiek a CEV Kupában történelmi sikert értek el azzal, hogy a négy közé jutottak a francia St. Raphael ellen. Az érdi meccsre szinte beestek Franciaországból. A címvédő Fatum azonban másfél óra alatt 3-0-ra lerendezte a kupadöntőt.

2019. március 24. Nyíregyháza - BRSE 3-0 (rájátszás, 1. mérkőzés.)
Az első játszmában 5-10, majd 16-12. A második szettben gigászi csata, de ez is a hazaiaké 31-29-re. A harmadik ehhez képest sima volt. Sorozatban ez volt a két csapat harmadik olyan meccse, amelyen a BRSE szettet sem tudott nyerni.

Ez tehát az eddigi hat meccs rövid története. Tálas Zsuzsanna, a BRSE játékosa a vereség után arról beszélt, hogy leblokkoltak. Hogy fejben nem tudták magukat összeszedni. Bár Békéscsabán eddig senki sem ejtett arról szót, hogy a bajnokcsapatnak Fatum-fóbiája lenne, abban mindenki biztos lehet, hogy ez a 6-0-s sorozat minden sportolóban nyomot hagy. Meg az is, hogy az utolsó három mérkőzésen a békéscsabaiak már szettet sem tudtak nyerni a Nyíregyháza ellen.

A folytatásban rendkívüli izgalmak várhatóak. A BRSE csak akkor tud döntőbe jutni, ha legalább egyszer nyer Nyíregyházán (ez ebben az idényben még hazai pályán sem sikerült nekik), azaz elveszi a kihívó pályaelőnyét. És ez még "csak" a döntő lenne, mert a másik ágon ott van az alapszakaszgyőztes Vasas, amely szintén bombaerősnek tűnik ebben a szezonban.

Nyíregyházi öröm a Békéscsaba elleni Magyar Kupa-döntőbenFotó: Mudra László - Origo

Hollósy Lászlóról, a Fatum vezetőedzőjéről sok mindent mondanak. Nehéz ember. Könyörtelen edző. Összeférhetetlen. Balhés. Ezek voltak azok a címkék, amelyeket az évek során ráaggattak. Aztán a tévé előtt osztja ki a saját játékosait. Itt egy példa, amikor a Vasas nyerni tudott Nyíregyházán.

Egyet azonban mindenki elismer. Azt, hogy a magyar röplabdaedzők között jelen pillanatban nincs nála jobb. (A Vasasnak és a BRSE-nek is külföldi mestere van.) Hollósy most két győzelemre van attól, hogy megszakítsa a BRSE történetének legsikeresebb sorozatát. Ám az összes nyilatkozatából az tűnik ki, hogy ezt a gondolatot mintha eltemette volna magában. 

Mert azt ő is tudja, hogy a BRSE nem fogja feladni. Akkor sem, ha most minden a Fatum mellett szól.