Társoldalunk:

Idegenben nyerte a hokidöntő első meccsét a Csíkszereda a Fradi ellen

2019.03.26. 21:15

A Csíkszereda idegenben szerzett előnyt a jégkorong Erste Liga döntőjében, miután az első mérkőzésen 7-3-ra győzött a Ferencváros vendégeként.

Az alap- és középszakaszgyőztes FTC-Telekom először jutott el a sorozat fináléjába. A zöld-fehérek eddig mind a nyolc rájátszásbeli találkozójukat megnyerték idén: előbb négy meccs alatt léptek túl a Vienna Capitals farmcsapatán a nyolc között, majd szintén söpréssel búcsúztatták a Debrecent. Legutóbbi vereségét a középszakasz zárókörében épp Csíkszeredában, szétlövéssel szenvedte el a fővárosi együttes. A Ferencváros a döntőbe jutással már begyűjtött egy címet: 22 év után lett újra magyar bajnok a 2018/19-es idényben.

Az erdélyi együttes - amely 2013-ban jutott legutóbb fináléba a regionális nemzetközi sorozatban - szintén simán, 4-0-val lépett túl a Corona Brasov csapatán az első körben, majd a négy között 0-2-ről fordítva hatmeccses párharcban jutott túl az Újpesten. Érdekesség, hogy mindkét párharcban volt kétszeri hosszabbításos meccse a Csíkszeredának.

A két csapat idén hatszor találkozott, mindig hazai siker született.

Teltház, mintegy 800 néző előtt kezdődött meg a finálé első összecsapása a Pesterzsébeti Jégcsarnokban. A vendégek remekül kezdtek, és gyorsan előnyt szereztek. A Ferencváros vesztett korongot a támadó harmadban, az egyedül kilépő Becze Tihamér - akinek góljával ért véget az Újpest elleni párharc - pedig értékesítette a ziccert. Ezt követően gyors egymásutánban mindkét csapat legponterősebb, aranyszínű sisakot viselő játékosa betalált - előbb a cseh Radim Valchar egy újabb gyors, a végsőkig kijátszott kontra után növelte kétgólosra az erdélyi előnyt, majd a kanadai Braden Walls szépített egy kapu előtti tömegjelenetben.

A csíkszeredai játékosok örülnek a góljuknakForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az első harmad végi lendületét a második játékrészre is átmentette az FTC, amely Roczanov Dezső éles szögből leadott lövésével egyenlített, majd Pavuk Attila ugyancsak kiszorított pozícióból bombázott a kapuba. Ezzel először vezetett a fővárosi gárda. A gyors egymásután bekapott két találat azonban nem fogta meg az erdélyieket, akik alig 12 másodperc elteltével egyenlítettek Bíró Tamás révén, majd egy perccel később Gecse Hugó gólja után már 3-4 állt az eredményjelzőn. A magas iramú összecsapás feléhez közeledve egy emberelőny lepörgése után az orosz Vitalij Sukalov kettőre növelte a különbséget, a hazaiak pedig kapust cseréltek: a 16 lövésből öt gólt kapó Arany Gergely helyét Pleszkán József vette át. A harmad második fele kicsit nyugodtabb játékot hozott, többször próbálkozott az FTC, ám újabb gól nem született.

A záró felvonásban egyre nőtt a hazaiak nyomása, ám betalálni az erdélyiek tudtak Papp Szabolcs távoli lövésével. A házigazda csak egy - magas bot miatt - meg nem adott gólig jutott, s hiába próbálkozott a hajrában kapuslehozatallal, ebből is a csíkiak jöttek ki jobban Részegh Tamás révén.
A párharc szerdán - ugyancsak Pesterzsébeten - 20 órától folytatódik. Az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.

Eredmény, Erste Liga, döntő, 1. mérkőzés:
FTC-Telekom - Sport Club Csíkszereda (román) 3-7 (1-2, 2-3, 0-2)
gólszerzők: Walls (8.), Roczanov (23.), Pavuk (25.), illetve Becze (6.), Valchar (7.), Bíró (25.), Gecse (26.), Sukalov (29.), Papp (52.), Részegh (59.)

Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1-0, a Csíkszereda javára.