A 2009-es női kosárlabda Euroliga Final Four nemcsak arról volt nevezetes, hogy a Sopron története során először jutott be a legrangosabb európai kupasorozat végjátékába, hanem azért is, mert a sportág történetében először - és máig utoljára - egy magyar edző irányította csapat nyerte meg a döntőt. A Rátgéber László vezette Szpartak Moszkva az elődöntőben a Jekatyerinburgot, a döntőben a Salamancát győzte le.
A Szpartak az alapszakaszban mindössze egy meccset vesztett el, kilencet megnyert. A nyolcaddöntőben két meccsen múlta felül a cseh USK Praha együttesét, majd a negyeddöntőben a spanyol Ros Casares Valencia három összecsapásra kényszerítette a Moszkvát. Végül az oroszok a harmadik meccsen húzták be a továbbjutást.
Mivel a Final Four elődöntőjében a Szpartak a Jekatyerinburggal csapott össze, mindenki tudta, hogy az lesz a sorozat előrehozott döntője. A 83-74-es Szpartak győzelem után már sejteni lehetett, hogy a másik ágról érkező - a Sopront legyőző - Salamanca sem állíthatja meg a Rátgéber vezette oroszokat. Ez így is történt. A döntőben Szpartak-Salamanca 85-70, magyar edző először nyerte meg ezt a kupasorozatot.

"Amikor a negyeddöntőben legyőztük a Valenciát, az volt nekünk az elődöntő. Amikor az elődöntőben megvertük a Jekatyerinburgot, az volt a döntő. Ezek a csapatok ugyanis más dimenzióban játsszák a kosárlabdát. Nagyon boldog vagyok, hiszen ezért szerződtem Moszkvába.
Óriási feladat volt elvállalni annak a csapatnak a vezetését, amely korábban kétszer megnyerte már ezt a sorozatot. Boldog vagyok, hogy első magyar szakemberként a magasba emelhettem ezt a serleget. Csupán azért van némi hiányérzetem, hogy nem a Péccsel sikerült véghezvinnem ezt a diadalt. De ebben a sikerben a pécsiek is benne vannak és mindenki, aki segített nekem, akit edzettem, vagy aki az ellenfeleknél játszott. Nélkülük nem lehetnék az, aki" - így nyilatkozott Rátgéber László 2009. április 5-én a Nemzeti Sportnak Salamancában.
A jövő hét végi, soproni Euroliga-négyes döntőről a mesteredző hangsúlyozta, hogy nagyon szurkol a Sopronnak.
„Amit Török Zoltán ügyvezető csinált ott az elmúlt húsz évben, az tiszteletreméltó és követendő példa. Egy rendszert épített ki, amelyben a magyarok mellett megvan az amerikai válogatott sztár és a kiváló spanyol edző helye is. Le a kalappal a kormány, a kosárszövetség és a város előtt is, irigylésre méltó, ahogy összefogtak az esemény érdekében. Ilyenkor van bennem egy kis szomorúság, hogy 2001-ben, amikor először jutottunk be a Final Fourba, senki sem tudta felkarolni a pécsi kosárcsapatot" – fűzte hozzá.
A salamancai Final Fourra – melyben a Sopron negyedik lett – visszaemlékezve úgy vélekedett, a Szpartak–Jekatyerinburg elődöntő alighanem minden idők legjobb női kosármeccse volt, majd a döntőben nyolcezer hazai szurkoló előtt verték meg simán a házigazda spanyolokat.
„Utána szerettem volna a magyar sajtó rendelkezésére állni, ezért nem buszoztam vissza a csapattal a hotelbe, hanem a már üres csarnokban nyilatkoztam. Ekkor észrevettem, hogy a dobogón ott maradt a hatalmas molinó, rajta az »Euroliga-bajnok 2009« felirattal, ezért odafeküdtem fotózkodni, majd Hepp Ferenc, a válogatott orvosa hazavitte Budapestre. Mikor aztán májusban hazatértem, ott várt a reptéren vele, most a molinó a pécsi otthonomban van, de hamarosan elviszem a Nemzeti Kosárlabda Akadémián lévő irodámba, ott jobban elfér" – mondta nevetve, hozzátéve, a salamancai aranyérem és a gyűrűről a kisfia által levágott kosárháló már az NKA-irodát díszíti.