Társoldalunk:

Minden jól halad az első magyarországi női röplabda-Eb szervezésével

2019.04.05. 13:08

Ludvig Zsolt főtitkár szerint jól haladnak az augusztus-szeptemberi, magyar társrendezésű női röplabda Európa-bajnokság előkészületei.

A sportvezető az M1 aktuális csatornán péntek reggel azt mondta, nagy terhet ró a szövetségre a rendezés, és mindig vannak "döccenők" az előkészületekben, de az alapdolgok "rendben vannak".
A helyszínekkel és a csapatok szállásaival megállapodtunk, most jönnek az apróbb, de legalább olyan fontos dolgok - fogalmazott Ludvig Zsolt, aki ezek közül külön kiemelte az esemény megfelelő propagálásának fontosságát.
Az augusztus 23. és szeptember 8. közötti Eb előtt májusban és júniusban a belga Jan De Brandt irányította magyar női válogatott az arany Európa-ligában szerepel, de a keret ezt követően is szinte egész nyáron együtt készül majd.

Hazai pályán játszhat az Eb-n a női röplabda-válogatottFotó: Mudra László - Origo

"A kontinenstorna előtt ismét megrendezzük a nagy hagyományokra visszatekintő Savaria Kupát Szombathelyen" - jelentette ki a főtitkár, aki ezt a többnapos eseményt nevezte meg az Európa-bajnokság közvetlen főpróbájaként.
Az Eb-t a Papp László Sportarénán kívül három helyszínen, Lódzban, Pozsonyban és Ankarában rendezik. Magyarország először lesz házigazdája a felnőtt kontinenstornának, melyre a jegyek már megvásárolhatók.

A magyar válogatott mérkőzései az Eb-n:
augusztus 23.: Magyarország-Észtország 20.30
augusztus 24.: Magyarország-Románia 20.30
augusztus 26.: Magyarország-Azerbajdzsán 20.30
augusztus 28.: Magyarország-Horvátország 18.00
augusztus 29.: Magyarország-Hollandia 18.00