Vágólapra másolva!
Az előző hat kiírásból négyszer győztes Győri Audi ETO KC a dán bajnok Odense otthonában nyert 29-28-ra a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, így nagy lépést tett a budapesti négyes döntő felé.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés
Odense HC – Győri Audi ETO KC 28-29 (13-18)
Helyszín: Odense
Játékvezetők: Jurinovic, Mrvica (horvátok)
A Győr gólszerzői: Oftedal, Groot 8-8, Brattset, Görbicz 3-3, Hansen, Bódi 2-2, Knedliková, Kristiansen, Amorim 1-1

A két csapat első alkalommal találkozott egymással, hiszen a dán együttes újonc a BL-ben. Mindkét oldalon jól sikerült a főpróba: az Odense 40-32-re megnyerte a Köbenhavn elleni bajnoki rangadót, a Győr pedig 35-27-re legyőzte a Siófokot az NB I-ben.

A házigazdáktól Mette Tranborg sérülés miatt hiányzott, Maja Jakobsen és Jessica Quintino pedig szülési szabadságát tölti. Az ETO norvég jobbátlövője, a tavaly február óta hiányzó Nora Mörk ott volt a csapatban a súlyos sérülését, két térdműtétjét követően, Fodor Csenge viszont egyelőre nem léphetett pályára, de Crina Pintea sem volt egészséges.

A meccs igazán különleges lehetett Cornelia Nycke Groot számára, aki nyártól éppen az Odense játékosaként folytatja.

Az európai szövetség (EHF) aktuális erősorrendjét a győriek vezetik, akik a mezőnyben egyedüliként veretlenek, az eddigi 12 mérkőzésen szerzett 403 góljuk is kiemelkedő, és idegenben is esélyesnek számítottak az Odense ellen.

A meccs odensei góllal kezdődött, Trine Jensen volt eredményes a szélről, de Görbicz Anita és Bódi Bernadett találatával gyorsan fordított az ETO (1-2). Stine Jörgensen révén még tudott egyenlíteni a hazai csapat, de a Győr is megállíthatatlan volt támadásban, Stine Bredal Oftedal már a harmadik vendégtalálatot szerezte a 7. percben (2-3). Kétgólos győri előnynél Groot ült le két percre, de ezt sem tudta kihasználni az Odense: a 11. percben 5-3-ra vezetett a magyar együttes.

A 14. percben már nagyon meggyőző volt az ETO előnye, Görbicz találatát követően 7-3-ra vezetett a magyar együttes,

az Odense edzője, Jan Pytlick időt is kért. Ez sem segített sokat a dánokon, Anne Mette Hansen találatával megszületett a tizedik győri találat is (5-10). Tíz perccel az első félidő vége előtt kicsit közelebb lépett a dán klub, de semmi nem veszélyeztette a Győr vezetését (8-12).

Az első félidőben lemosta az ellenfelét a pályáról a Győr Forrás: Győri Audi ETO/Facebook

A 24. percben a Győr is időt kért, Danyi Gábor együttese ekkor négy góllal, 14-10-re vezetett. A meccs képe ezt követően sem változott sokat, ha jött az odensei találat, akkor azonnal érkezett a győri válasz. A félidő végére mindkét oldalon feljavult a védekezés, de

az ETO három üres kapus gólt is lőtt Groot révén

a két hazai találat után, így 18-13-as vezetéssel vonulhatott az öltözőbe.

A második félidő Oftedal hetesgóllal kezdődött, így a Győr tovább tudta növelni az előnyét (13-19). Ezt követően viszont két gyors dán gólt találat jött, így visszajött négy gólra. Viszont mielőtt elhitték volna a hazaiak, hogy van esélyük, jött Susanne Madsen kétperces kiállítása, és a 35. percben 20-15-re vezetett az ETO.

A folytatásban felváltva estek a gólok, ez bőven jó volt arra, hogy a magyar csapat tartsa a magabiztos vezetését, sőt,

a 39. percben Groot hetese után már hét volt közte (17-24),

érkezett is a hazai időkérés.

Sokáig fantasztikusan játszott a Győr Odensében Forrás: Győri Audi ETO KC/Facebook

Ezúttal bejött az időkérés, az Odense háromszor is a kapuba talált, miközben a Győri Audi ETO egyszer sem (21-25), így az utolsó 15 perchez érkezve nyíltabbá vált a találkozó. A dán együttes innen is tovább zárkózott, Ingvild Bakkerud találatával már csak két gól volt a különbség a két csapat között (23-25). Sőt, a 18. percben ismét Bakkerud lőtt nagy gólt, így

zsinórban hatot kapott az ETO, az Odense pedig feljött egy találatra (24-25).

Tíz perccel a mérkőzés vége előtt Eduarda Amorim állt ki két percre, de szerencsére Jörgensen a kapufát találta el, de a másik oldalon sem esett gól.

Ezt az esélyét pedig ki is használta az Odense, és egyenlített (25-25).

A Győr több mint tíz percig nem talált a kapuba, közben hét gólt kapott, amelyet Brattset tört meg (25-26). Hat perccel a meccs vége előtt át is vette a vezetést az Odense (27-26), így új meccs kezdődött a hajrára az ETO számára.

Az ETO pedig meg is rázta magát,

Bódi és Oftedal találatával a 27. percre visszavette az előnyt (27-28). Innen pedig már nem volt visszaút a dán csapatnak, a Győr idegenben végül egygólos előnyt szerzett (28-29).