Kiderült, hova épül Budapesten az új, 20 000 fős sportcsarnok

Fürjes Balázs Az új Puskás Ferenc Stadion bemutatása
Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!
Fürjes Balázs, kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos a Sport TV Mai helyzet című műsorában elmondta, az új Puskás-stadionban pontosan ugyanott lesz a kezdőkőr, mint a régi Népstadionban. Továbbá elárulta, hol lesz pontosan a 2022-es férfi kézilabda-Eb-re épülő, több mint 20 ezer főt befogadó fedett aréna, amelynek az üzemeltetése egyetlen fillérjébe sem kerül majd az adófizetőknek - olvasható a sport1tv.hu oldalon

A 2020-as Eb-n négy mérkőzésnek ad majd otthont a Puskás-stadion. Jól halad az építkezés, a magyar labdarúgás napjára, 2019. november 25-ig kell elkészülnie a szerződés szerint. Időarányosan jól állnak, már túl vannak a munkálatok felén, többletköltség nélkül eddig minden határidőt be tudtak tartani, és bíznak benne, hogy ez a végső határidővel is így lesz. Azonban megvan rá a szándék, hogy tíz nappal korábban, már november 15-én fel tudják avatni egy válogatott mérkőzéssel, ezen dolgoznak.

Az előző, ikonikus épület iránti tisztelet több helyen is befolyásolta a tervezést.

– nyilatkozta Fürjes Balázs a Sport TV Mai helyzet című műsorában, aki arról is beszélt, hogy az épület karaktere, a külcsín is felidézi a régi épületet, illetve, hogy az elbontásból származó betont is újra felhasználták, beépítették a stadionba.

Fürjes Balázs szerint az új arénát nem az adófizetők fogják fenntartani Fotó: Polyák Attila - Origo

A 2022-es férfi kézilabda-Eb-re épül Budapesten egy legalább 20 ezres fedett aréna is. Az európai szövetség követelménye, hogy a világverseny elődöntőit és döntőjét egy legalább 20 ezer néző befogadására alkalmas létesítményben kell rendezni.

A héten beérkeztek a tervező kiválasztására a közbeszerzési ajánlatok, több ajánlatot is kaptunk tervezőktől, egészen biztosan a legolcsóbb ajánlatot választva egy héten belül meglesz az, hogy ki tervezi. Akkor azonnal indul a tervezés, és még idén kivitelezőt kell választanunk közbeszerzésen, pályázaton, hogy határidőre be tudjuk fejezni. Nem lesz sok idő erre az építkezésre sem" – árulta el a kormánybiztos.

– jellemezte az új létesítményt Fürjes Balázs. Szóba került a lehetséges névadó szponzor is: „Nagyon fontos lesz, és a tervezés során érvényesítendő szempont, mert névszponzor akkor fog jönni, ha mondjuk az épület héjazatán, tetején megfelelően tudjuk a névadó nevét megjeleníteni. Legyen egy olyan tervünk, ami ilyen értelemben is jól eladható, teljesíti az elvárásokat, és utána várjuk a jelentkezőket."