Vágólapra másolva!
A magyar női jégkorong-válogatott az utolsó, Ausztria elleni meccsétől függetlenül is feljutott a jövő évi A csoportos világbajnokságra, miután Dánia 4-0-ra legyőzte Norvégiát a nap első mérkőzésén. Ezek után tét nélkül léphetett jégre a csapat, amely egy 2-1-es győzelemmel koronázta meg ezt a történelmi divízió I/A vébét.

A Budapesten rendezett divízió I/A világbajnokság zárónapjának második mérkőzésén Dánia 4-0-ra győzött Norvégia ellen, amivel eldőlt, hogy a Pat Cortina vezette magyar válogatott biztosan az első két hely valamelyikén végez.

Ez azt jelenti, hogy 2020-ban története során először az A csoportban, a világ legerősebb csapataival együtt vehet részt az elit vb-n.

Pat Cortina tehát azok után, hogy 2008-ban Szapporóban csodát tett a férfi válogatottal, ezt sikerült megismételnie 2019-ben a nőkkel is, ezúttal hazai jégen.

A magyar női hokiválogatott történelmi sikert ért el Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Czagány Balázs

A második szombati – a kiesésről határozó – találkozón Szlovákia legjobbjai 2-1-re nyertek a sereghajtó olaszok ellen, így utóbbiak pont nélkül búcsúztak.

A torna zárómeccsét tehát a magyar csapat úgy játszhatta, hogy semmilyen tét nem nyomta a vállát, és ez meg is látszott, ugyanis a torna gól- és pontkirálynője, Gasparics Fanni révén már a 21. másodpercben megszerezte a vezetést.

Az osztrákoknak viszont annál fontosabb volt ez az összecsapás, hiszen egy ponttal ők végeztek volna a második, szintén feljutást érő helyen. Ennek megfelelően szinte azonnal egyenlítettek Meixner révén. A második harmad nem hozott gólt, sőt, egészen a 49. percig kellett várni a következőre. Ekkor ismét nálunk volt az előny, Németh volt eredményes.

Az utolsó két percben az osztrákok 6 a 4 ellen támadtak a feljutást érő egyenlítésért, de a magyar lányok hősiesen védekeztek, így győzelemmel koronázták meg ezt a csodálatos tornát.

A magyar válogatott tehát nemcsak feljutott, hanem meg is nyerte a divízió I/A világbajnokságot. A második helyen Dánia végzett, ez a két csapat biztosan ott lesz a 2020-as kanadai A csoportos vébén.

- értékelt az M4 Sportnak a szövetségi kapitány Pat Cortina, aki rámutatott: tehetséges generáció ez a mostani.

Ünnepel a vb-győztes magyar válogatott Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

"Szükség volt rá, hogy csapatként játsszunk, és ne két vagy három kulcsjátékostól függjön a teljesítmény. Talán ezt tudtam hozzáadni a válogatotthoz" - mondta a kanadai szakember.
Kitért rá, ez volt a második komoly sikere magyar kapitányként - a 2008-as szapporói divízió I-es vb-n vezette feljutásig a férfi válogatottat -, és mint fogalmazott, "lehet, hogy lesz még esély harmadikra is".

- emelte ki Cortina, aki a következő idénytől a német élvonalbeli Grizzlys Wolfsburg vezetőedzője lesz.
A csapatkapitány Kiss-Simon Franciska leszögezte: kiélezett csoportban értek a csúcsra.
"A szlovákokkal szembeni szétlövéses vereség után felálltunk, csapatként dolgoztunk, és ennek meglett az eredménye" - fejtette ki. Hozzátette: védekezésben végig remekül teljesítettek, és emberhátrányban az egész tornán nem kaptak gólt.
"Hatalmas álom volt a feljutás, nem gondoltuk volna, hogy Magyarország női csapata a világelitben tud játszani. Büszkék lehetünk magunkra" - mondta.