Vágólapra másolva!
A Hanga Ádámmal felálló Barcelona hazai pályán 82-72-re legyőzte a török Anadolu Efes csapatát a férfi kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének negyedik mérkőzésén, így 2-2-re alakította a párharc állását.

A szerdai 34 pontos vereség (68-102) után a Barcelona az életéért küzdött, és ezúttal nem hibázott. Pedig az első negyedben úgy tűnt, hogy bajban lesznek a katalánok, akik nem találták a játék ritumusát, a török csapat pedig hét ponttal megnyerte az első tíz percet. A másodikat viszont már öttel, míg a harmadikat tizenöttel nyerte a Barca, így már gond nélkül belefért az utolsó negyed elvesztése.

A Barca magyar klasszisa, Hanga Ádám ezúttal nem nyújtott kiemelkedőt, 21 perc alatt hét mezőnykísérletből mindössze egy triplát tudott értékesíteni, így három ponttal, három lepattanóval és két gólpasszal zárta a mérkőzést.

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó találkozó így négy mérkőzés után 2-2-re áll, az ötödik, mindent eldöntő mérkőzésre május 1-jén, szerdán Isztambulban kerül sor.