Vágólapra másolva!
Bálizs Bence kezd a magyar jégkorong-válogatott kapujában hétfőn, a nurszultani divízió I/A világbajnokság nyitómérkőzésén a Koreai Köztársaság ellen.

A szakmai stáb szombaton ismertetett döntéséről - amely szerint Rajna Miklós lesz a tartalék hálóőr, a keretben pedig Vay Ádám és Bálizs maradt - utóbbi az MTI-nek azt mondta:
"Abszolút jól éltük meg, az edzők meghozták a döntést, majd elmondták, nem volt kertelés vagy magyarázkodás."
A csapaton belüli hangulatot "parádésként" jellemezte a 61-szeres válogatott Bálizs.

- fogalmazott a 28 éves kapus.

Bálizs Bence kezd a kapuban a nyitómeccsen Forrás: foto@fenyesgabor.hu/Gabor Fenyes

A magyarországihoz képest négyórás időeltolódásról elmondta, nem akadt különösebb problémája vele, egy-két nap után már úgy tudott aludni, mint otthon.
Arra a kérdésre, miszerint készen áll-e a védésre a magyar idő szerint 8.30-kor kezdődő nyitómérkőzésen, Bálizs annyit felelt: "remélhetőleg igen".

A válogatott a nyitónap után sorrendben a fehérorosz, a litván és a szlovén együttessel mérkőzik, s végül a házigazda kazahok ellen zárja a vb-t,

amelynek első két helyezettje játszhat majd a 2020-as, svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.