Vágólapra másolva!
A házigazda kazah válogatott két forduló után százszázalékos a nurszultani divízió I/A jégkorong-világbajnokságon, miután szerdán 3-1-re legyőzte a pont nélkül álló litván együttest.

A hazaiak a szlovénok felett aratott 3-2-es sikerrel rajtoltak, míg a litvánok kétgólos előnyről kaptak ki 4-3-ra a fehéroroszoktól.

Az esélyesebb kazah válogatott a várakozásoknak megfelelően aktívabban kezdte a mérkőzést - az első harmadban hét kazah kapura lövéssel szemben a litvánok egyet tudtak felmutatni -, és a játékrész közepén emberelőnyből vezetést is szerzett.

A második húsz percben is a kazahok akarata érvényesült - 18, illetve 4 kísérlet -, és egy távoli, megpattanó lövéssel növelték előnyüket, majd a szünet előtt egy érvénytelen gólt is szereztek.

A zárófelvonás elején szerencsésen szépítettek a tavaly még a harmadik vonalban szereplő litvánok: a gólszerző Domeika után még a kazah kapus és az első találatot jegyző Boyd is koronghoz ért, mielőtt átcsorgott a gólvonalon.

A házigazda kazahok továbbra is hibátlanok a hoki-vb-n Forrás: Akimzhanov Marat

A folytatásban is többször próbálkoztak a kazahok, végül 39 másodperccel a dudaszó előtt eldöntötték a találkozót: Dietz a saját harmadából az épp lekorcsolyázó litván kapus mellett lőtt gólt.

A litván együttes alig több mint 17 óra múlva ismét lépre lép a magyar válogatott ellen - hazai idő szerint 8.30-tól -, amellyel a kazah csapat vasárnap a torna zárómérkőzését játssza.

Az első két helyezett játszhat majd a 2020-as, svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.

Eredmény, 2. forduló:
Kazahsztán-Litvánia 3-1 (1-0, 1-0, 1-1)
gólszerzők: Boyd (11.), Klesenko (32.), Dietz (60.), illetve Domeika (42.)

kedden játszották:
Fehéroroszország-Magyarország 3-1 (1-0, 1-0, 1-1)
Koreai Köztársaság-Szlovénia 5-3 (1-3, 3-0, 1-0)

Az állás: 1. Koreai Köztársaság 6 pont (10-4), 2. Fehéroroszország 6 (7-4), 3. Kazahsztán 6 (6-3), 4. Szlovénia 0 (5-8), 5. Litvánia 0 (4-7), 6. Magyarország 0 (2-8)