Társoldalunk:

Nagy László az idény végén befejezi a pályafutását

2019.05.10. 10:40

Nagy László a januári nyilatkozatát megerősítve bejelentette, hogy befejezi a játékos-pályafutását, és a Telekom Veszprém sportigazgatója lesz a következő idénytől – olvasható az Nso.hu oldalon.

„Más feladatok előtt állok” – jelentette be a pénteki sajtótájékoztatón a klasszis kézilabdázó. Csík Zoltán, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója hozzátette, hogy Nagyra a következő idénytől sportigazgatóként számít a klub. Csík reményei szerint ugyanolyan megállíthatatlan lesz Nagy sportvezetőként, mint amilyen volt a pályán játékosként.

A jobbátlövő a könnyeivel küszködve köszönetet mondott nevelőegyesületének, a szegedi klubnak, ahol a pályafutása indult, továbbá nevelőedzőjének és valamennyi trénernek, akivel dolgozott.
A barcelonai tizenkét év nagyon hasznos volt sportszakmailag és emberileg is. Tinédzserként indultam és érett ember vált belőlem. Óriási köszönet azoknak, akik nélkül ma nem lehetnék itt: Kálomista Gábornak és Hajnal Csabának, akik rendszeresen jártak Barcelonába, hogy visszacsábítsanak Magyarországra- fogalmazott, utalva a klubot működtető gazdasági társaság korábbi vezérigazgatójára, klubelnökre, illetve volt ügyvezetőre.
Az átlövő köszönetet mondott Csík Zoltánnak, amiért helyet biztosít számára a klub vezetésében."A sportigazgató a legfontosabb ember a klubban, aki ért a sporthoz, akire rá lehet bízni a klubot. Márpedig Nagy László a legalkalmasabb arra, hogy sportszakmai szempontból rábízzuk a Telekom Veszprém jövőjét" - fogalmazott Csík Zoltán.

Nagy László a visszavonulása előtt meg akarja nyerni a Bajnokok Ligáját a veszprémi csapattalForrás: MTI/Bodnár Boglárka

Az 1981. március 3-án született játékost tehetséges kosarasnak tartották, végül mégis a kézilabdát választotta. 2000-ben, 19 évesen távozott a Szegedtől, és a Barcelonába igazolt, ahol 12 idényt húzott le. Kétszer nyert Bajnokok Ligáját (2005, 2011), egyszer EHF-kupát (2003), négyszeres spanyol bajnok (2003, 2006, 2011, 2012), négyszeres Király-kupa-győztes (2000, 2004, 2007, 2009), ötször nyert magyar bajnoki címet (2013, 2014, 2015, 2016, 2017). A válogatottal 2004-ben és 2012-ben is olimpiai negyedik volt.

Áprilisban a Magyar Kézilabda Szövetség tisztújító küldöttgyűlésén megválasztották a férfi szakágért felelős alelnöknek.

Távozik a világ- és Európa-bajnok átlövő
Pénteken hivatalossá vált, hogy a világ- és olimpiai bajnok William Accambray és a Veszprém Handball Team Zrt. közös megegyezéssel felbontja a játékos szerződését, és a francia játékos elhagyja a klubot – olvasható a handballveszprem.hu oldalon
Accambray 2017 nyarán érkezett a csapathoz, azonban egy decemberi súlyos sérülés miatt nem tudta megmutatni, mire is képes valójában. A Veszprém mezében összesen 38 gólt szerzett, valamint 2018 áprilisában Magyar Kupát nyert a csapattal. Az idei szezont még Veszprémben kezdte, azonban októberben kölcsönbe került a szlovén bajnok RK Celje Pivovarna Lasko együtteséhez.