Vágólapra másolva!
Az EHF-kupa döntőjében az idegenbeli döntetlen (21-21) után a Siófok KC hazai pályán próbálta megszerezni az aranyérmet a dán Esbjerg ellen. Sikerült, a Balaton-partiak ugyanis remek játékkal, végig magabiztosan vezetve 26-21-re nyertek, és elhódították a trófeát.

Az első meccshez hasonlóan ezúttal is a dánok kezdtek jobban, főként legnagyobb sztárjuk, Estavana Polman brillírozott, aki háromszor volt eredményes az első percekben. Szerencsére a Siófoknak mindegyikre volt válasza, sőt,

Estelle Nze Minko találatával 4-3-nál a vezetést is átvették a Balaton-partiak.

Az Esbjerg azonban nem akart leszakadni, tartotta a lépést Tor Odvar Moen csapatával.

A 22. percben azonban Simone Böhme gólja után először a meccsen hárommal vezetett a Siófok, majd a félidő hajrájában Andrea Kobetic növelte négyre a magyar együttes előnyét. A kapuban Silje Solberg több nagyszerű védést is bemutatott, így neki is fontos szerepe volt a magabiztos vezetésben. Bár az utolsó másodpercekben egy dupla kínait is megpróbáltak a vendégek, de nem jött össze, így a

szünetben megnyugtató, 14-10-es hazai vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok.

A siófoki Andrea Kobetic (j2) és Katarina Jezic (b), valamint a dán Line Jorgensen (k) és Sanna Solberg (j) a női EHF Kupa döntőjében játszott Siófok KC-Team Esbjerg visszavágó mérkőzésen a siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnokban Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A második játékrész egy kihagyott siófoki hetessel indult, Böhme dobta a kapusba a labdát, majd két dán találat következett, amelyekre Nze MInko válaszolt. A 35. percben két gólra feljött az Esbjerg, de Kobetic vezérletével gyorsan visszaállították a félidei különbséget a balatoniak,

Nze Minko büntetőjével már öttel vezettek a narancsmezesek bő negyedórával a meccs vége előtt

- Jesper Jensen érezte, hogy kezd elúszni a hajó, gyorsan időt is kért, hogy egy kicsit rendet tegyen játékosai fejében.

A Siófok azonban nem lassított, ráadásul a dánok minden hibáját könyörtelenül kihasználta és egy 3-0-s rohammal állva hagyta riválisát (22-14), és gyakorlatilag eldöntötte a lényegi kérdéseket. A hajrára Solberg helyett

Dedu jött a magyar kapuba, aki megbabonázta a dánokat, óriási bravúrjaival ő is hozzátette a magáét a mérkőzéshez.

A hajrában kozmetikáztak az eredményen a vendégek, ez azonban csak annyira volt elég, hogy némileg szorosabbá tették a hajrát, izgulni azonban nem kellett. A Siófok 26-21-re nyert, ezzel fennállása első nemzetközi sikerét aratta az EHF-kupa győzelemmel.

Tor Odvar Moen, a siófokiak edzője így értékelt a lefújás után:

Andrea Kobeticnek dupla volt az öröme, hiszen az aranyérem mellett a sorozat gólkirálynői-címét is elnyerte.

"Nagyon boldog vagyok, és rendkívül büszke a csapatra. Keményen megdolgoztunk ezért a sikerért, óriásit harcoltunk érte, és szerintem megérdemelten hódítottuk el a trófeát. Örülök a gólkirályi címnek is, de ez az első nemzetközi aranyérmem, így számomra az volt a legfontosabb, hogy megnyerjük a sorozatot, semmi mással nem foglalkoztam.