A továbbjutás a cél a női kosárlabda Eb-n

Ünnepel a magyar női kosárlabda-válogatott, miután 78-76-ra legyőzte Litvániát a miskolci Eb-selejtezőn
Vágólapra másolva!
A csoportból való továbbjutás a célja a magyar női kosárlabda-válogatottnak, amely Székesfehérváron kezdte meg a felkészülést az Európa-bajnokágra.

A szerdai sajtótájékoztatón Szalay Ferenc a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke komoly célkitűzésnek nevezte a továbbjutást, amihez szerinte elengedhetetlen "a parketta felszedése". Az elnök szerint a női szakág jó úton halad az elmúlt években, hiszen mind a felnőtt válogatott, mind az utánpótláscsapatok, mind a klubok kiválóan szerepelnek.

Jelezte, hogy Gereben Lívia betegség miatt nem kezdte el a felkészülést, ezért centerposzton Horti Dóra segíti a válogatottat, míg a honosított játékos ezúttal a Sopront erősítő Turner Yvonne lesz.

Székely Norbert szövetségi kapitány kiemelte, hogy kemény edzések várnak a csapatra, amely mára egységes, összetartó közösséggé alakult, és képes jó és eredményes kosárlabdát játszani.

Megjegyezte, hogy a csoportból való továbbjutás sem egyszerű feladat, de nem tartja elérhetetlennek a legjobb nyolc közé, illetve az olimpiai kvalifikációs tornára jutást sem, ami a legjobb hatot jelentené.

Kérdésre közölte: nehéz a csoport úgy is, hogy az első kalapból a lehető legkellemesebb ellenfelet, a törököket kapták, ugyanakkor az utolsó kalapból az igen erős szlovénok jutottak ellenfélül. Hozzátette, az olaszok vannak még a csoportban, ellenük is reális esélyük lehet a győzelemre, ezért az aktuális idegállapot és felkészültség döntheti el a találkozókat.

Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára közölte, Turner engedélye a napokban megérkezett, így nincs akadálya, hogy segítse a csapatot az Eb-n.

Raksányi Krisztina csapatkapitány hangsúlyozta, hogy az alapozás közben is jó kedvvel végzik a munkát. Reményét fejezte ki, hogy a hathetes felkészülés után szép eredményeket érnek el a tornán.
Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere, az MKOSZ elnökségi tagja a városban található edzőcsarnok kapcsán jelezte: a komplexum minden adottsággal rendelkezik, ami a zökkenőmentes felkészüléshez kell, s az elmúlt években a női válogatott hagyományosan innen indulva ért el kiváló eredményeket.

A 16 csapatos kontinensbajnokságot - amely június 27-én kezdődik és július 7-ig tart - Szerbia és Lettország rendezi. A magyar válogatott a C csoportban Törökország, Olaszország és Szlovénia ellen lép pályára a szerbiai Nisben. A csoportból az első három jut a legjobb 12 közé, a helyosztókat Belgrádban vívják.

Változó szabályok

Egy hazai nevelésű kosárlabdázónak mindig pályán kell lennie a férfi NB I következő idényében. A szövetség (MKOSZ) szerdai tájékoztatása szerint az egy hete megválasztott elnökség a következő szezon versenykiírásaival kezdte meg négyéves munkáját. A kétéves szabályzat szerint az ősszel induló férfi bajnokságban továbbra is öt nem hazai nevelésű játékos szerepelhet, de egyszerre a pályán csak négy lehet közülük, vagyis az egyik kosarasnak hazai nevelésű sportolónak kell lennie. A 2020/2021-es szezontól újabb lépcsőfok következik a hazai nevelésű játékosok védelme érdekében azzal, hogy az alapszakaszban az első félidőben egy 23 évnél fiatalabb magyarnak szerepelnie kell.

Ugyancsak kötelezővé tette az elnökség a mérkőzések utáni sajtótájékoztatón való részvételt a vezetőedzőknek, és egyben azt is előírta, hogy a szakmai vezető mellett vagy a csapatkapitányt, vagy a három legjobb játékos valamelyikét kell delegálniuk a kluboknak.