Társoldalunk:

Győzelemmel kezdett az Európa-ligában a magyar női röplabda-válogatott

2019.05.25. 16:59

A magyar női röplabda-válogatott 3-1-es győzelemmel kezdett Franciaország ellen, a röplabda Európa-liga Arany csoportjában. Az első szett után még a vendég csapat volt előnyben, de utána Szakmáry vezetésével felébredt a magyar válogatott és magabiztosan megnyerte a találkozót. Jan De Brandt kapitánynak nehéz dolga lesz kialakítani az augusztus végi Európa-bajnokságra a keretet, mert szinte kivétel nélkül remekül játszott minden játékosa.

A magyar női röplabda-válogatott Nyíregyházán megkezdte a szereplését az Európa-liga Arany csoportjában. Jan De Brandt szövetségi kapitány a sorozatot az augusztus végén rendezendő Európa-bajnokságra való felkészülésnek rendeli alá. A nemzeti csapat bő kerettel készül egész nyáron, a belga szakember éppen az aktuális találkozó előtt dönti el, hogy ki játszik aznap.
A Franciaország elleni nyitómeccsen Bodovics Hanna, Dégi Barbara, Takács Doroti és Török Kata maradtak ki a csapatból. A válogatottal készül Varga Eliza, akinek az Eb-n való játékához a román szövetség engedélye szükséges, amit az MRSZ még nem kapott meg.

Jan De Brandt, a női röplabda válogatott szövetségi kapitánya bő kerettel dolgozhatForrás: cev.lu

A találkozó az első pontját a francia válogatott szerezte, de nyíregyházi születésű Szakmáry Gréta és Dékány Bernadett klasszisokhoz méltóan kezdett támadásban, Pintér Andrea pedig remekelt védekezésben. 10-7-re is vezetett már a magyar válogatott, de a vendégek összekapták magukat és egy 5-0-s sorozat után 12-10-nél már ők voltak előnyben. 15-13-as vendég vezetésnél cserélt Jan de Brandt: érkezett Bleicher Réka és Németh Anett, de ők sem tudták megállítani a vendégek jó sorozatát. A játszma második felében a Fidon vezette francia válogatott vezetett folyamatosan 1-2 ponttal, 23-23-nál tudott a hazai csapat kiegyenlíteni, de a hajrát a vendég együttes bírta jobban és megnyerte az első szettet. (23-25;0-1).

Szakmáry Gréta (j) remekül játszott az egész mérkőzésenForrás: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

A folytatásban jobban kezdett magyar válogatott, a korábban Nyíregyházán is több évet eltöltött Miklai Zsanett és az első szettben is jól játszó Szakmáry voltak a pontfelelősök. A Pekárik-Miklai-Dékány trió remek sáncmunkát végzett és 16-7-re elhúzott a magyar válogatott. A szett második felében is kitartott a magyar fölény, a második szettlabdát kihasználva Miklai  kiegyenlített. (25-16;1-1).

A harmadik játékrészt már Sándor Renátával a pályán kezdte a magyar válogatott, aki támadásban és védekezésben is bemutatta, hogy nem véletlenül meghatározó játékos külföldön. 8-4-re vezetett már Magyarország, amikor Bokorné Liliom Rita egy elképesztő blokkal mutatta be, hogy a röplabdázás minden elemében otthon van. 14-9-es állásnál Németh a kispadokig futva mentett meg egy labdát, amit egy foghatatlan Sándor ütés követett. 16-9-es hazai vezetésnél az addig visszafogottan szurkoló nyíregyházi közönség is tűzbe jött a remek megoldásokat látva. Caleyron pontjaival a francia csapat 19-18-ig zárkózott, de Jan De Brandt időkérése után a magyar válogatott csak két pontot engedélyezett az ellenfelének és megfordította a találkozót. (25-20;2-1).

Bokorné Liliom Rita (j) és Nagy Eszter kiválóan védekezett.Forrás: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

Franciaország nagy energiákat mozgósítva kezdte a negyedik szettet, de Sándor, Nagy és Németh is remekelt, így a magyar válogatott folyamatosan tudta őrizni a 2-3 pontos előnyét. Jan De Brandt bármilyen összeállításban küldte fel a játékosait, azok kiváló teljesítményt nyújtottak és megszerezték a győzelmet.(25-19;3-1). A találkozó legjobbjának Szakmáry Grétát választották meg.

Folytatás szerdán Horvátországban.

EURÓPA-LIGA
Nők, Arany-divizió
1. forduló
Magyarország–Franciaország 3:1 (-23, 16, 20, 19)

Jan De Brandt: "Nagyon boldog vagyok, hiszen mindenki játszott, csak Pallag Ágival spóroltam kicsit egy kisebb sérülés miatt. Az Európa-ligában egyetlen dolgot kell bizonyítaniuk a játékosoknak: hogy megérdemlik a válogatottságot, és építeni kell a játékkapcsolatokat. Nagyon jó reakciókat kaptam a lányoktól, mindenki küzdött, a harmadik játszmában másik csapat szerepelt, és bizonyított. Jó, hogy sikerült győzelemmel kezdeni, ez részben azért is sikerült, mert az ellenfelünk sokat hibázott."