Visszaszerezte a bajnoki címet a Telekom Veszprém

Szeged, 2019. május 26. Mirsad Terzic, a győztes Veszprém játékosa ünnepel a kupával a férfi kézilabda NB I döntőjében játszott MOL-Pick Szeged - Telekom Veszprém visszavágó mérkőzés végén Szegeden 2019. május 26-án. A Veszprém 27-27-es döntetlent játszott a tavalyi bajnok Szeged otthonában, így 62-51-es összesítéssel megnyerte a párharcot. MTI/Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
Fennállása 26. bajnoki címét szerezte meg a Telekom Veszprém csapata, miután a nagy különbséggel megnyert első találkozó után a bajnoki döntő második felvonásán 27-27-es döntetlent játszott a címvédő MOL-Pick Szeged otthonában. 

Felemás volt a hangulat az Újszegedi Sportcsarnokban, ahol a MOL-Pick Szeged a Telekom Veszprémet fogadta a bajnoki döntő második mérkőzésén. Felemás, mert az idő végre a nyarat ígérte, a szegedi belvárosban nyüzsgő tömeg élvezte a Borfesztivált, illetve az azt kísérő hídi vásárt, csak éppen a Pick-szurkolók kedve nem volt fényes, miután az első mérkőzésen kedvenceik súlyos, 35-24-es vereséget szenvedtek Veszprémben. Így aztán csak a legvérmesebb hazai drukkerek fűztek reményt a bajnoki cím megvédéséhez, és talán ennek volt betudható, hogy

a régi hídon átsétálva több veszprémi, mint szegedi mezbe öltözött drukkert láttunk,

akik jókedvűen korzóztak az egykedvű Tisza-partiak között. Még az újszegedi liget sarkán lévő sörözőben is csak egy vállrándítással vették tudomásul az ott söröző kékek, hogy három pirosba öltözött vendég is beugrott egy sörért.

A csarnokban, ahol az idei szezonban eddig minden ellenfél fejet hajtott, hasonló volt a hangulat, az örömünnepre készülő veszprémiek megtöltötték az egyik kapu mögötti lelátót, és sokáig hangosabbak is voltak, mint a kissé kedveszegett hazai tábor. A hangulat nem volt éppen baráti, a vendégek a „Hol a bajnok?” kérdéssel hergelték a hazaiakat.

Ünnepelni érkeztek Szegedre Forrás: Origo

A Himnusz közös eléneklése átmeneti békét teremtett, majd érdekes közjáték következett: a szegediek is elköszöntek az utolsó magyarországi meccsét játszó Nagy Lászlótól, akinek a városban kezdődött a pályafutása. Némi meglepetésre a hazai szurkolók többsége is megtapsolta az oly' sokszor kifütyült klasszist. Azért a Pick-ultrák szektorából hallani lehetett a füttyszót is....

A Himnusz alatt békét kötöttek a táborok Forrás: Origo

A találkozó az első meccs forgatókönyve alapján kezdődött: a Veszprémben is parádézó Mikler Roland védte Federico Maqueda lövését. A Pick-drukkerek pedig csak reménykednek benne, hogy jövőre már az ő színeikben fog parádézni a kapus. Ahogy az első meccsen alig húsz perc után kipontozódó Blaz Blagotinsek kiállítása sem hatott meglepetésként. Canellas és Källman góljával kezdett a Pick, amire Nagy László válaszolt, majd Maqueda is betalált. Ahogy az várható volt, a Szeged próbált iramot diktálni, David Davis pedig Källman második leindításból szerzett gólja után öt perc elteltével időt is kért.

Működött a dolog, mert három perccel később már 4-4 állt az eredményjelzőn.

A 12. percben pedig akár azt is gondolhattuk, hogy minden eldőlt: Bánhidi Bence vágta földhöz Kentin Mahét, amiért a játékvezetők piros lappal végleg kiállították a hazaiak nagyszerű beállósát, egyik legveszélyesebb fegyverétől fosztva így meg Juan Carlos Pastor csapatát.

A 18. percben a svéd bírók másodszor küldték ki Blagotinseket, veszprémi szempontból félő volt, hogy a szlovén óriás megint nem húzza ki a pályán az első félidő végéig sem. Emberelőnyét gyorsan gólra is váltotta a Pick, és a 20. percben először vezetett három góllal (10-7). Vezethetett volna néggyel is,

de a kapujába visszarohanó Mikler óriási bravúrral védte Källman ziccerét, majd egy perccel később Sostaricét is.

David Davis keverte a lapjait, már a kölni Bajnokok Ligája négyes döntőre gondolva senkit nem akart túlhajtani, irányító poszton egymást váltotta Lékai Máté, Mahé és Petar Nenadic, ahogy a szélsők és az átlövők is rotációban játszottak.

A veszprémi Nagy László (b) és Bodó Richárd, a Szeged játékosa a férfi kézilabda NB I döntőjében Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Nagy László üres kapus góljánál a 25. percben már csak egy gól volt a szegedi előnyből (11-10), nem csoda, hogy Pastor időt kért, hiszen a különbség nem nőtt, miközben az idő vészesen fogyott. Maqueda a tiszta gólhelyzetet is ellépte, ami jól mutatta a zavart a szegedi fejekben, ahogy az is, hogy a spanyol átlövő harmadik gólja után nem tudtak visszarendeződni a hazaiak, majd közvetlenül a félidő lefújása előtt még egy gólt kaptak, ami még azt az apró lélektani előnyt is elvette tőlük, hogy vezetéssel menjenek az öltözőbe (14-14).

Második félidő

Mahé góljával kezdődött a második félidő, amire Gaber válaszolt, majd Källman is betalált. Marin Sego elkezdett védeni, egymás után három lövést is hárított, Bombac pimasz gólja után – ezúttal hat perc elteltével – Davis újra időt kért (18-15). Strlek gyorsan lőtt is egy gólt, a túloldalon Canellas hetest hibázott, Lékai ötödik gólja után pedig már csak egy volt közte a 41. percben.

Az utolsó negyedórának tulajdonképpen már csak az volt a tétje, hogy a Szeged meg tudja-e őrizni hazai veretlenségét az idényben, vagy a bajnoki címet visszaszerző bakonyiak a trófeával együtt azt is elviszik a Tisza-partról. Maqueda kiállítása ugyancsak a vendégek malmára hajtotta a vizet, és az utolsó tíz perc 22-20-as hazai vezetésről indult.

A hazai publikumot dicséret illeti, hiszen megbékélve a bajnoki cím elvesztésével, végig rendületlenül biztatták övéiket, nem hagyva, hogy az örömittas vendégek hangja töltse be a csarnokot.

A szegedi Bodó Richárd (b) és Jorge Maqueda (j), valamint Petar Nenadic, a Veszprém játékosa a férfi kézilabda NB I döntőjében Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A szegedi játékosok is harcoltak, de hiába találtak be Mikler kapujába, a túloldalon rendre megtalálták a labdákkal Andreas Nilssont, a svéd klasszis pedig nem tudott hibázni a hatos vonalról.

Az utolsó öt percben a szegedi ultráknál is elszakadt a cérna, és először váltottak át durvább hangnemre, amikor a veszprémiek a remekül védő Marion Segót szapulták nem éppen irodalmi stílusban.

A lényeg azonban az eredményjelzőn volt, az pedig azt mutatta, hogy a Telekom Veszprém egy év szünet után visszaszerezte a bajnoki címet, ami fennállása során már a 26. ilyen trófeája. A MOL-Pick Szegednek is jár a dicséret, mert a kilátástalan helyzete ellenére is megpróbálta a lehetetlent, de negyedóra után látszott, hogy nem fog sikerrel járni.

Eredmény, bajnoki döntő, második mérkőzés:
MOL-Pick Szeged–Telekom Veszprém 27.27 (14-14)
gólszerzők: Canellas 4, Gaber 4, Bodó 4, Balogh 4, Källman 3, Maqueda 3, Zsitnyikov 1, Bombac 2, Sigurmannsson 2, ill. Lékai 5, Nilsson 4, Strlek 4, Nagy L. 3, Blagotinsek 1, Mahé 3, Nenadic 2, Tönnesen 3, Marguc 1, Ilics 1
Összesítésben 62-51 a Telekom Veszprém javára.

"Először is szeretnék gratulálni a Veszprémnek a megérdemelt bajnoki címhez. Ugyancsak gratulálok edzőjüknek, akik képes volt megváltoztatni a Veszprém arculatát, játékát, és új értékeket hozott a csapathoz – kezdte sportszerűen Juan Carlos Pastor a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. – A mai meccsről annyit, hogy nagyon szerettük volna megnyerni, volt is lehetőségünk, hogy négy góllal is vezessünk.

Gratulálok az összes játékosomnak, megmutatták, hogy van bennük büszkeség, van karakterük, és ki akarták szolgálni a hűséges közönségünket. De a döntő egyértelműen Veszprémben dőlt el. Nekünk marad a munka és megpróbálni jövőre visszaszerezni a bajnoki címet, ami persze roppant nehéz lesz, hiszen a Veszprém nagyon erős csapat, esélyes a BL négyes döntőjében is."

Juan Carlos Pastor nem titkolta, felemás szezon van csapata mögött Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

"Nagyon jó szezont játszottunk egészen április 25-ig, amíg felszálló ágban voltunk, megnyertük a Magyar Kupát. A Vardar elleni vereség azonban megviselte a csapatot, hiszen nagyok voltak az elvárások, és hittünk is magunkban, hogy képesek vagyunk ennek megfelelni. A tavalyi játékunkhoz képest előre léptünk, de sokat kell fejlődnünk, hogy megvalósíthassuk az álmainkat – fejezte be Pastor, majd köszönetet mondott a klubtól távozó játékosainak, és megígérte, hogy szurkolni fognak a Veszprémnek Kölnben.

A három távozó közül az egyik, Balogh Zsolt éppen ott ült mellette. „Emlékszem rá, amikor megkérdezték, hogy a szegedi igazolás volt-e életem nagy lehetősége. Az első év kicsit furcsa volt, de amikor Pastorék megérkeztek, megkaptam a lehetőséget, bíztak bennem, és szerencsére élni is tudtam a lehetőséggel.

– mondta a válogatott átlövő, aki elárulta azért fogadta el a Tatabánya ajánlatát, mert úgy érezte, hogy új kihívásokra van szüksége egy új közegben. "Még nem igazán fogtam föl, hogy mit is hagyok itt, kell még pár hét, hogy ez tudatosuljon bennem.

Balogh Zsolt (9) a válogatottban mutatott játékéval is szervezett magának szurkolókat Forrás: MTI/Illyés Tibor

Azt sajnálom, hogy nem pozitívan sikerült lezárnom ezt a történetet, hiszen a bajnoki cím mellett, a Final Four sem jött össze. De ennek ellenére is remek szezont játszottunk, és csak két 15 perces periódus miatt lett olyan ez az év, amilyen. Gratulálok a Veszprémnek, mert kétség kívül megérdemelték ezt az aranyérmet. Hiába tudtuk őket legyőzni az alapszakasz során Veszprémben, a döntő első meccsét nagyon elrontottuk.

Az Origónak arra a kérdésére, hogy mit szólt hozzá, hogy a sokszor paprikás hangulatú mérkőzés után a veszprémi drukkerek is a nevét skandálták, így válaszolt: "Természetesen nagyon jólesett, hiszen ez azt jelenti, hogy a legnagyobb rivális drukkerei is elismerték a játékomat, azt a teljesítményt, amit a pályára tettem az elmúlt hét évben."

David Davis, a Telekom Veszprém szakvezetője, nem keretelt, amikor a mérkőzés elemzésében kezdett. "Nem sokat kell mondani a mai meccsről.

– mondta határozottan, majd köszönetet mondott a Csík Zoltánnak a veszprémi klub igazgatójának, hogy megadta neki a lehetőséget, és ugyancsak megköszönte a szurkolók kezdettől élvezett támogatását. – Amikor átvettem a csapatot mentálisan és fizikálisan is, és a játék szempontjából is maguk alatt voltak. De hittek bennem, keményen dolgoztak, és a munka nagyrészét ők végezték el. Nagyon köszönöm a mellettem ülő uriembernek iss, akinek már elmondtam, hogy, ha ő nem lenne, én sem értem volna el ezeket a sikereket játékosként és edzőként sem – mondta Davis a mellette ülő Juan Carlos Pastorra utalva.

"Nagyon értékes ez a bajnoki cím, mert a szezon egy hullámvasút volt számunkra, edzőváltással, rossz állapotban is voltunk, ahonnan nagyon nehéz visszajönni, amikor sorra jönnek a meccsek – zárta a nyilatkozók sorát Lékai Máté. – Amikor magunkra találtunk, akkor meg pont jött egy szünet a vb miatt,

A Szeged elleni Magyar Kupa-vereség kicsit megtörte a lendületünket, de azon a meccsen jobbak voltak, úgyhogy mindenhogy szerettük volna visszaszerezni a bajnoki címet.

Lékai Máté rendre megtalálta az utat a szegedi védők között Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Ami valóban Veszprémben dőlte el, ahol talán történetünk legjobb harminc percét produkáltuk, de le kell szögeznem, hogy nincs ekkora különbség a két csapat között. Most újra a hullámvasút tetején vagyunk, de vár még ránk két nagyon fontos meccs, és miután egy kivételével már minden helyezést elértünk a Final Fourban, mindenki tudja, hogy melyik hiányzik még – mondta a magyar válogatott irányítója arra utalva, hogy volt már negyedik, harmadik és második is a BL-ben.