Vágólapra másolva!
Egy szettet tudott nyerni a magyar női röplabda-válogatott a Horvátország elleni Európa-liga csoportmeccsen. Jan De Brandt játékosai gyengén kezdtek, de a második szettben remek védekezést bemutatva kiegyenlítették a találkozót. A folytatásban azonban a horvátok javítottak a játékukon és 3-1-re megnyerték az összecsapást.

Az időjárás nem fogadta kegyesen a magyar női röplabda-válogatottat Horvátországban, az Európa-liga második csoportmeccse előtt. A játékosokat azonban nem zavarta a szűnni nem akaró esőzés és a 15 fokos hőmérséklet,

a Franciaország elleni győzelem után nagy önbizalommal várták a meccset.

A mérkőzést egy 4000 fő befogadására alkalmas arénában rendezték, de hiába játszott a magyar válogatott mérkőzése előtt Horvátország Észtország ellen a férfi Európa-ligában, körülbelül 500 néző gyűlt össze a női mérkőzésre.

Magyar hibákkal kezdődött a mérkőzés többször is jól blokkolták a horvátok az akcióinkat, illetve egy alkalommal két érintést ítélt a játékvezető. Jan De Brandt kapitány időt kért, amivel sikerült a csapatot felráznia, 9-9-nél már egyenlő volt az állás. A vezetést azonban nem sikerült átvenni, mert a hazaiak egy 5-0-s sorozattal 14-9-re elléptek, és folyamatosan tudták tartani a 3-4 pontos előnyüket a hajráig. A játékrész végére javult a magyar válogatott támadójátéka, de Horvátország megtartotta az előnyét és vezetést szerzett (25-21;1-0).

A magyar női röplabda-válogatott Forrás: Origo

A második etapban 6-4-re még a hazai csapat vezetett, de utána a magyar válogatott percei következtek. Németh, Pekárik és Sándor is eredményesen fejezett be egy-egy akciót. Egyik csapat sem tudott jelentős előnyt kialakítani a játékrész közepén.

Folyamatosan javult a magyar válogatott védekezése,

19-16-os magyar vezetésnél a Németh-Pekárik duó egymás után kétszer is blokkolta a nemzetközi klasszisnak számító Samanta Fabris-t. A játszma végén szinte hibátlanul játszott a magyar csapat, megtartotta az előnyét és kiegyenlítette a mérkőzést (22-25,1-1).

Bokorné Liliom Rita (j) és Nagy Eszter (b) védekezése nem volt elég a horvátok elleni győzelemhez Forrás: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

A harmadik játékrész elején szinte sort cserélt Jan De Brandt kapitány.

Török, Nagy, Tóth és Takács is pályára kerültek.

8-4-re elhúztak a horvátok, viszont utána Pintér nyitásai jól sikerültek és 8-8-nál már egyenlő volt az állás. 12-12-ig kiválóan játszott Magyarország, de egy 6-0-s rohammal elhúzott Horvátország, majd az előnyét tovább növelve megnyerte a harmadik szettet (25-17,2-1).

A negyedik játékrész elején a horvát csapatnak minden sikerült, 8-2-es hazai előnynél úgy tűnt, hogy a mérkőzés eldőlt.

Pintér és Takács vezetésével elkezdett zárkózni a magyar válogatott, de egy remek megmozdulást mindig egy hiba követett.

17-15-ös horvát vezetésnél, egy remek Tálas nyitást követően felcsillant a remény a fordításra. 18-18-at mutatott az eredményjelző, amikor a magyar játékosok is nagyobb önbizalommal kezdtek el röplabdázni, de sajnos a horvátok is tudtak javítani a hatékonyságukon. Végül nem sikerült a magyar válogatottnak fordítani, Horvátország megnyerte a negyedik szettet és a találkozót is (25-21,3-1).

Folytatás szombaton Franciaországban.