Két veszprémi kulcsjátékos is egyenesen a kórházba ment a BL-elődöntő után

NAGY László
Köln, 2019. június 1. A veszprémi Nagy László a Telekom Veszprém és a lengyel Vive Kielce mérkőzésén a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében Kölnben 2019. június 1-jén. A magyar csapat 33-30 arányú győzelmével bejutott a döntőbe. MTI/EPA/Sascha Steinbach
Vágólapra másolva!
Előfordulhat, hogy vezéráldozatokkal járt a Telekom Veszprém BL-elődöntős győzelme, de a klub alig egy órával a lefújás után már lépett is, hogy orvosolja a bajokat.

A lengyel bajnok, Vive Kielce elleni 33-30-as nagyszerű sikerből csak 20 percig vehette ki a részét az addig remekül védő Sterbik Árpád, akinek egy ziccer befejezése után esett rá a lábfejére a horvát Marko Mamic. Sterbiket le kellett támogatni, és rögtön jeges tömlő került a lábfejére, de a találkozó után kiderült, hogy azonnal kórházba vitték, hogy kiderítsék, mennyire súlyos a baj.

Sterbik Árpád sérüléséről csak este derül ki, hogy mennyire súlyos Forrás: AFP/Ina Fassbender

Biztos, ami biztos, a veszprémi klubvezetők azonnal riadóztatták az U21-es csapat tehetséges kapusát, a mindössze 17 éves Palasics Kristófot, aki el is indult Kölnbe.

Ugyancsak a kórházba vezetett a csapatkapitány, Nagy László első útja is a lefújás után. Mint azt a Sport TV kamerája előtt elmondta, az egyik védővel ütközött szerencsétlenül, amit a bal válla bánt. A vizsgálatok után kiderül, hogy tudja-e vállalni a döntőt.

Legkésőbb vasárnap reggelre kiderül, hogy melyikük léphet pályára a Barcelona ellen 29-27-re nyerő macedón Vardar elleni BL-döntőben.