Vágólapra másolva!
A röplabda Európa-liga aktuális csoportmérkőzéseivel avatják fel szombaton az újonnan épült Kaposvár Arénát. A női válogatott Horvátország ellen, míg a férfiak Görögország ellen játszanak. 

Jan De Brandt, a két győzelemmel és egy vereséggel álló női válogatott belga szövetségi kapitánya azt mondta, hogy az eddig felépített terve működik.

"Rotálom a csapatot, olykor a teljes csapatot lecserélem, igyekszem mindenkinek játéklehetőséget biztosítani" – mondta a szakember a találkozó felvezetéseként tartott sajtótéjékoztatón.

A szövetségi kapitány hangsúlyozta: meg kell mutatni Horvátországnak, hogy Magyarországon sem szombaton, sem az augusztusi Európa-bajnokság csoportkörében nincs esélye.

Miklai Zsanett, a válogatott tagja kemény mérkőzésre számít.

– fogalmazott.
A játékos a közelgő Európa-bajnokságról úgy vélekedett:

a válogatott minden játékosa egyelőre csak a következő meccsre koncentrál és igyekszik minden nap maximális teljesítményt nyújtani.

Kaposváron 18 játékos készül, közülük négyen kiesnek a keret szűkítésekor.

Az MRSZ sajótájékoztatót tartott Kaposváron az Európa-liga forduló előtt Forrás: Origo


Bogdan Tanase, a két vereséggel és egy győzelemmel álló férfiak szövetségi kapitánya azt mondta: a válogatott tagjai remek dolgokra képesek, képesek meglepetést szerezni a szurkolóknak, ahogy azt meg is mutatták Bosznia-Hercegovina ellen.

– jegyezte meg. Kitért rá, hogy a férfi keretben sok kaposvári játékos van, ezért bizonyára sokan lesznek kíváncsiak a meccsre is, amely lehetőséget ad a csapat további építkezésére.

Bozóki Bence, a válogatott játékosa kiemelte, a csapat a szívét-lelkét kiteszi az edzéseken, reméli, hogy sikerül meglepetést okozniuk a görögöknek.

Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere hangsúlyozta:

a két válogatott röplabdamérkőzés lesz az első hivatalos sportesemény a közelmúltban átadott Kaposvár Arénában,

amelyet más sportlétesítményekhez hasonlóan azért épültek, épülnek a városban, hogy jobb körülményeket teremtsenek a sportolóknak és a szurkolóknak.