Vágólapra másolva!
A magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint nem kell kétségbe esni amiatt, hogy az együttes hatodik lett a hazai rendezésű világliga szuperdöntőben.

Bíró Attila hétfőn az M1 aktuális csatornán elmondta, a Duna Arénában rendezett viadalon elsősorban a védekezéssel voltak problémák: "Mindig is komoly energiákat fordítottunk a védekezésre, még akkor is, ha kikaptunk egy-egy szoros mérkőzésen.

A magyarok a csoportkörben előbb a legutóbbi két olimpián és a világbajnokságon győztes amerikaiaktól, majd az oroszoktól is kikaptak, míg a kanadaiakat gólzáporos meccsen legyőzték.

Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A hollandok elleni negyeddöntőben újra vereséget szenvedett a gárda, ezért csak az 5-8. helyért folytathatta szereplését, ott előbb megverte a kínaiakat, az ausztráloktól viszont kikapott.

"Azt gondolom, hogy nem kell kétségbe esni, hiszen az olasz csapatot, amely most szenzációsan játszott és csak a döntőben kapott ki az amerikaiaktól, idén már kétszer is legyőztük, ráadásul a torinói Európa Kupán idegenben vertük meg őket.

A világbajnokságig hátralevő négy hétnek elégnek kell lenni arra, hogy összerántsuk a védekezésünket." - jelentette ki.

A szakvezető elmondta, a tanítványai most egy hét pihenőt kaptak, a jövő héten pedig folytatják a közös munkát. A gárda a Margitszigeten készül majd, ahol az Európa-bajnok holland, az olasz és a magyar Universiade-válogatott társaságában szerepel egy négyes tornán, majd nem sokkal a dél-koreai Kvangdzsuban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs vb előtt Japánba utazik, ahol a házigazdák mellett az ausztrálokkal tréningezik. A csapat július 11-én utazik át a Koreai Köztársaságba, ahol három nappal később a házigazdák ellen kezdi a vb-t.