Vágólapra másolva!
Szpin Renáta és Tálas Zsuzsanna leigazolása után újabb játékos érkezését jelentette be az Extraligás kaposvári női röplabdaklub vezetése. Az 1. MCM-Diamant KNRC csapatában folytatja pályafutását Tatjana Matics, aki az elmúlt évadban a kupagyőztes és bajnoki ezüstérmes Fatum-Nyíregyháza röplabdázója volt.

Tatjana Matics 2015 nyarán érkezett Magyarországra. Két évet játszott Békéscsabán, majd két szezont röplabdázott Nyíregyházán. A csabaiakkal mindent megnyert, amit csak itthon lehetett: a bajnokságban és a Magyar Kupában is két-két elsőséget szerzett. A nyíregyháziakkal kétszer hódította el a Magyar Kupa-trófeát, és idén, illetve tavaly is bejutott a bajnokság döntőjébe, ahol végül a második helyet szerezte meg a csapatával.

Matics érkezésének érdekessége, hogy augusztustól újra együtt dolgozhat korábbi edzőjével, Sasa Nedeljkoviccsal.

Matics és a kaposvári csapat ügyvezetője Orosz Ferenc Forrás: Origo

„Elsősorban Sasa Nedeljkovics személye miatt döntöttem a Kaposvár mellett, hiszen korábban már dolgoztunk együtt Szabadkán, majd Békéscsabán is.

Jó csapatunk lesz, mert Sasa és a vezetőség igyekszik megtalálni a megfelelő játékosokat, és bízom benne, hogy összességében sikeres évünk lesz majd" – nyilatkozta Matics, aki az elmúlt hétvégén már közelebbről is megismerkedett új lakhelyével, illetve a helyszínen tekintette meg a magyar női és férfi válogatott mérkőzéseit a Kaposvár Arénában.

A kaposváriak a 2018/2019-es évadban 31 bajnoki mérkőzésükből 29-et megnyertek, és az ötödik helyen fejezték be a a bajnokságot, ami az elmúlt tíz év legjobb eredménye volt.