Társoldalunk:

David Davis marad a Veszprém vezetőedzője

2019.06.12. 12:13

Három évvel, 2023 júniusáig meghosszabbította David Davis vezetőedző szerződését a Telekom Veszprém - jelentette be a jövő évtől a SEHA Ligában is induló kézilabdacsapatot működtető Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója szerdai veszprémi sajtótájékoztatóján, ahol a klub jövő évi keretét is ismertették.

Csík Zoltán elmondta: a David Davis által végzett munkát elismerve a vezetőedző korábbi, 2020-ig tartó szerződését három évvel, 2023 júniusáig meghosszabbították. A vezetőedző a bejelentés után úgy fogalmazott, a következő szezon csak akkor lesz sikeres, ha ugyanúgy küzd a csapat, mint idén.

David Davis újabb három évig marad VeszprémbenForrás: MTI/Bodnár Boglárka

A vezérigazgató közölte azt is: a veszprémi klub kettő plusz egy éves szerződést kötött a Bajnokok Ligája-győztes balátlövőjével, Vuko Borozannal.

A montenegrói játékos a sajtótájékoztatón arról beszélt: álom volt számára a veszprémi szereplés, s ugyan a Barcelonából is volt ajánlata, többször is egyeztetett Momir Iliccsel és David Davis személye is sokat nyomott a latban, hogy Veszprémbe igazoljon. Az 1994-es születésű átlövő elmondta: feleségével és kilenc hónapos kislányával érkezik Veszprémbe.

Az eseményen hivatalosan bejelentették, hogy kétévnyi szünet után a Veszprém a következő szezonban ismét indul a SEHA Ligában, melynek megváltozott a rendszere, mivel két hatos csoportban versenyeznek majd a csapatok. Csík Zoltán szerint így nem zsigerelik ki túlságosan a játékosokat, de az utánpótlás-nevelésre és az első csapat meccsben tartására is lehetőséget biztosít a liga. Hozzátette, hogy a SEHA Ligában idén induló csapatok magas színvonalat képviselnek.

Sinisa Ostoic, a SEHA Liga vezérigazgatója nemcsak bajnokságuk, de kézilabda jövője szempontjából is fontos lépésnek nevezte, hogy a Telekom Veszprém visszatér a versenybe.

A következő szezon játékosállományáról - a júniusi BL-döntő után visszavonult - Nagy László sportigazgató elmondta: a kapuban Sterbik Árpád mellett két új szerzemény, a magyar válogatott Székely Márton és a szerb válogatott Vladimir Cupara áll majd. A jobb szélen marad Gasper Marguc és Dragan Gajic duója, jobbátlövőben Kent Robin Tönnesen mellett két új játékos, a lengyel válogatott Pawel Paczkowski, és az egyiptomi válogatott Omar Jahja szerepel. Irányítóban marad Petar Nenadic, Kentin Mahé és Lékai Máté összeszokott triója, beállóban pedig Andreas Nilsson és Blaz Balagotinsek mellé a Bajnokok Ligája-győztes brazil beálló, Rogerio Moraes Ferreira érkezik. Balátlövőben Mirsad Terzichez és Borut Mackovsekhez a világ- és Európa-bajnok dán Rasmus Lauge Schmidt valamint a most bejelentett montenegrói Borozan csatlakozik. A bal szélen jövőre is Dejan Manaskov és Manuel Strlek párosával vág neki a szezonnak a klub.

Az elmúlt szezonról szólva Csík Zoltán elégedettségének adott hangot, hogy a klub visszaszerezte a magyar bajnoki címet, Magyar Kupa-döntőt játszott és csak szoros mérkőzésen maradt alul a Bajnokok Ligája döntőjében. Ezek jelentős eredmények ahhoz képest, hogy hol tartott ősszel a csapat - mondta.
Köszönetet mondott Gulyás Istvánnak, aki a breszti mérkőzésen győzelemre vezette a csapatot, majd a szezon végéig sportigazgatóként dolgozott, és jelezte: Gulyás István továbbra is a klub alkalmazásában, az utánpótlással foglalkozik majd.