Társoldalunk:

Kiráz a hideg, ha a spanyolok elleni dobásra gondolok

2019.06.27. 10:04

A 3x3-as női kosárlabda-válogatott szenzációs játékkal, óriási küzdelemben nyert ezüstérmet az Amszterdamban rendezett világbajnokságon. A Goree Cyesha-Medgyessy Dóra-Papp Klaudia-Theodorán Alexandra alkotta csapat bombaerős mezőnyben végzett a második helyen, Medgyessy Dóra szerint azonban nagyobb koncentrációval az első hely sem lett volna elérhetetlen. A „nagypályán" Diósgyőrben kosarazó irányítóval tekintettünk vissza a tornára, de beszélgettünk a sportág jelenéről és jövőjéről is. Interjú.

A döntő után Károlyi Andrea szövetségi kapitány úgy fogalmazott, el kell telnie egy kis időnek, hogy úgy érezzék, nem az aranyérmet veszítették el, hanem megnyerték az ezüstöt. Tartanak már itt?
Igen, abszolút, most már kezdjük felfogni, hogy mekkora dolgot vittünk véghez. Természetesen szerettük volna megnyerni a döntőt is, szó sincs arról, hogy előzetesen megelégedtünk volna az ezüsttel, viszont kipihenten, tiszta fejjel végiggondolva óriási eredmény ez a második hely, mert elképesztően erős mezőnyben értük el, messze ez volt az eddigi legerősebb világbajnokság.

Medgyessy Dóra (b) és a magyar 3x3-as kosárcsapat nem bírt Kínával a világbajnokságonForrás: fiba.com

A világon második legjobbnak lenni valamiben több mint irigylésre méltó teljesítmény. Reális képet mutat a vb végeredménye?
Az első nyolc csapat közül gyakorlatilag bárki nyerhetett volna, az egyenes kieséses szakaszban már nüánszok döntöttek, a pillanatnyi forma, és a koncentráció. Ezen a versenyen pedig mi hihetetlenül egyben voltunk a lányokkal, ezt már a felkészülés során is éreztük, és a meccseken is óriásit küzdöttünk egymásért. Így hiába voltak talán egyénileg jobb játékosok egy-egy ország együttesében, csapatként nem tudtak olyan kiemelkedőt nyújtani, mint mi. Egyébként a korábbi vb-ezüst, és az Európa-bajnoki cím miatt figyeltek ránk, és szerencsére ezúttal is bebizonyítottuk, hogy ott a helyünk a szűk elitben.

Visszakanyarodva még a döntőre: a kínaiak elképesztő fizikális fölényben voltak, és nem is szégyellték kihasználni a testi erejüket. Milyen volt ellenük játszani, és lehet-e kezdeni ezzel valamit a jövőben?
Nagyon remélem, hogy valamikor lesz lehetőségünk újra összecsapni velük, mert a vereség ellenére biztos vagyok abban, hogy le tudjuk győzni őket. Most is azt érzem, hogy nagy lehetőséget szalasztottunk el a döntőben, mert nem adtuk ki magunkból 100 százalékosan azt, ami bennünk volt. Valóban nem egyszerű ellenük játszani, agresszív stílusban kosaraznak, de a spanyolok elleni negyeddöntő és a franciák elleni elődöntő fizikálisan szerintem keményebb meccs volt, mégis nyerni tudtunk.

Taktikai megbeszélés magyar-módraForrás: fiba.com

Ez tény, ahogyan az is, hogy egyik európai országgal szemben sem szedtek össze hétpontos hátrányt az első három perc alatt, a döntőben viszont Kína állva hagyta önöket. Mi történt?
Sajnos nagyon rosszul kezdtük a meccset, és mire észbe kaptunk, már 7-0-ra vezetett a rivális. Fejben valamiért nem voltunk ott a találkozó elején, nem koncentráltunk eléggé, és több ziccert is kihagytunk, ami egy ilyen ellenfél ellen nem fér bele, könyörtelenül megbüntették az összes hibánkat. Viszont egy percig sem adtuk fel, és a ledolgozhatatlannak tűnő hátrány ellenére az utolsó másodpercig harcoltunk, így emelt fővel jöhettünk le a pályáról.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

@doramedgyessy with heroic @tissot_official buzzer-beater for #3x3WC

FIBA3x3 (@fiba3x3) által megosztott bejegyzés,

A spanyolok elleni negyeddöntőben végrehajtott sorsdöntő, két pontot érő dobására hogyan emlékszik vissza?
Huh, el sem tudom mondani, most is kiráz a hideg, ha visszagondolok azokra a pillanatokra. Nem volt jó meccsem, talán pontot sem dobtam, a hosszabbítás legelején pedig a spanyolok egyből betaláltak, úgyhogy semmi más nem volt a fejemben, csak hogy ideje villantanom valamit, és hogy ezek után muszáj egy kettest vállalnom. Amikor láttam, hogy a spanyolok újabb próbálkozása szerencsére kifelé jön a palánkról, tudatosan elindultam kifelé, Cyesha pedig ezt tökéletesen észlelte, és egyből nekem ütötte oda a lepattanót. Volt területem, beleálltam, elengedtem, és bement a dupla, így bejutottunk a legjobb négy közé. Tényleg euforikus pillanatok voltak.

Medgyessy Dóra nyakában a csapat, miután kétpontos, győztes kosarat dobott a spanyolok elleni negyeddöntőbenForrás: fiba.com

Előzetesen milyen célkitűzésekkel utaztak Amszterdamba?
Ahogyan korábban már említettem, már a hathetes felkészülés elején éreztem, hogy egy olyan négyes jött most össze, amely bármire képes lehet. Nyilván nem akartunk felesleges fogadkozásokba, vagy felelőtlen ígérgetésekbe belemenni, így különösebb teher nélkül vágtunk neki a világbajnokságnak. Persze, megvoltak az álmaink, aztán ahogy jöttek a győzelmek, úgy hittük el egyre jobban mi is, hogy bárkit meg tudunk verni, a formaidőzítésünk a lehető legjobban sikerült.

A magyar csapaton belül mindenki ,,nagypályázik" is, ez előnynek számít, vagy nincs különösebb jelentősége?
Sajnos, a női mezőnyben egyelőre elengedhetetlen az öt az öt elleni játék, a 3x3 még nem forrta annyira ki magát, mint a férfiaknál, ahol már rendszeres versenyeket és bajnokságokat is rendeznek ebben a felállásban. Bár ha jól tudom, Kínában már a nőknél is elindult a hivatalos 3x3-as bajnokság, a világbajnok csapat tagjai egész évben csakis ezen a területen játszottak és gyakoroltak. Láthattuk, mi lett az eredménye, nem véletlenül lettek vb-győztesek, és vezetik a világranglistát óriási előnnyel.

Lehet valakiből úgy sikeres 3x3-as játékos, hogy más kosárlabdázói múlttal nem rendelkezik?
Csak a saját véleményemet és tapasztalatomat tudom ezzel kapcsolatban elmondani: ebben a sportban az összeszokottság számít leginkább, és az, hogy mennyire ismered a társaidat, és a mozdulataikat a pályán. Persze, kell tehetség, és minden egyéb is, de ha a világ négy legjobb kosarasa egy csapatba kerülne, egyénileg hiába ők a legjobbak, nem valószínű, hogy legyőznének egy olyan alakulatot, amelynek tagjai évek óta együtt játszanak. Egyébként megfordítanám, én úgy érzem, hogy nekem a 3x3-as játék segít rengeteget az öt az öt elleni hagyományos kosárlabdában. Főleg a gyorsabb gondolkodásban, hatékonyságban, és pontosságban.

Medgyessy Dóra szerint a 3x3-as kosárlabda a sportág jövőjeForrás: fiba.com

Az látszik, hogy a nőknél óriási potenciál van a magyar csapatban, mi a helyzet a férfiakkal?
Nagyon remélem, hogy hamarosan ők is képesek lesznek valamilyen kiugró teljesítményre, az augusztusi debreceni Európa-bajnokság például remek lehetőség erre. De nekik sokkal nehezebb a feladatuk, hiszen ahogyan mondtam, a férfi mezőnyben az elithez tartozó csapatok már erre specializálódtak, körülmények és lehetőségek tekintetében jóval Magyarország előtt járnak. De nálunk is megmozdult valami az utóbbi években - talán a mi sikereinknek is köszönhetően, ami természetesen nagyszerű érzés. Minél fiatalabb korban el kell kezdeni foglalkozni a gyerekekkel, én is nagyon szívesen tanítanám őket a későbbiekben, mert az egyértelmű, hogy a 3x3-as játék a kosárlabda meghatározó területe lesz a jövőben.

Annál is inkább, mert a sportág debütál a jövő évi, 2020-as tokiói olimpián.
Képzelheti, hogy az a bejelentés mekkora lökést adott. Azóta érezhető, hogy minden ország meglátta a lehetőséget, és komolyabb szinten kezdett foglalkozni az egésszel. Mára szinte minden csapatban ott vannak az Euroligában játszó kosarasok legjobbjai, fel is gyorsult és sokkal intenzívebb is lett a játék.

A magyar csapat ott lesz Tokióban?
Nem titok, mindannyiunk, a játékosok, és a szakmai stáb álma is ez. Amszterdamban léptünk egy nagyot ebbe az irányba, egyre jobbak az esélyeink. A magam, és a csapattársaim nevében is megígérhetem, mindent elkövetünk azért, hogy sikerüljön.

Medgyessy Dóra és a csapat céljai is egyértelműen a tokiói olimpiára való kijutásForrás: fiba.com

Volt már ideje pihenni? Elvégre a bajnoki döntő után azonnal jött a felkészülés, és a világbajnokság.
Nem igazán, a vakáció az majd most következik. A bajnokság után volt néhány szabadnapom, de számomra ez az erőltetett menet már-már rutinszerű, a nyár nálam 3-4 éve nem a pihenésről szól. De szó sincs arról, hogy panaszkodnék, nagyon élvezem ezt a helyzetet, és bármennyire is fáradt vagyok, újult erővel és még nagyobb motivációval vetem bele magam a kihívásokba.

Azt sem bánja, hogy a 3x3-as vb miatt lemaradt a szerb-lett közös rendezésű Európa-bajnokságról?
Válaszút elé kerültem, mivel a kettő egymás mellett nem fért volna meg, a felkészülések és a tornák is szinte egy időben zajlanak. Én ezt az utat választottam, egyrészt mert tényleg érzem az erőt a csapatban az olimpiára való kijutásra, másrészt mert a nyár végén a szülővárosomban, Debrecenben szerepelhetek Európa-bajnokságon, ilyen lehetőség pedig egy ember életében általában csak egyszer adódik. Én pedig nem szerettem volna lemaradni róla.

Figyelemmel tudja kísérni a válogatott szerbiai Eb-szereplését?
Hogyne, szinte napi kapcsolatban vagyok a lányokkal, főleg Zele Dorinával, aki amellett, hogy a csapattársam, nagyon jó barátnőm is. Tiszta szívemből kívánom a csapatnak, hogy vigyenek véghez valami hasonló bravúrt, mint amilyet mi értünk el Hollandiában. Fiatal, motivált kerettel utaztunk az Eb-re, nagyszerű lenne meglepni Európát egy kiugró eredménnyel. A magyar kosárlabdasport szempontjából sem lenne utolsó!