Társoldalunk:

18.00 helyett 12.30-kor szállunk harcba Tokióért

2019.07.01. 17:17

A női kosárlabda Európa-bajnokság eredeti kiírásában a július 4-én, csütörtökön rendezendő negyeddöntőiben a C-csoport első helyezettje 18.00-kor kezdte volna a mérkőzését a legjobb négy közé jutásért. A FIBA - természetesen - megváltoztatta a programot, mert a nagycsapatok érdekei előbbre valóak. Székely Norbert együttese délután 12.30-kor Nagy-Britannia ellen kezdi a negyeddöntőt.

Mondanunk sem kell, a 12.30-as kezdés nem a legideálisabb, de ez van, el kell fogadni, nem tehetünk mást. A szerbek kibérelték maguknak a 20.30-as kezdést az egész Eb-n, ezzel nincs is gond, ők a házigazdák. A spanyol és a francia csapat viszont semmiképp nem akart 12.30-kor játszani. Ilyenkor az is dönt, hogy az adott országok jogtulajdonos tévéi miként tudnak közvetíteni. Azt is tudomásul kell venni, hogy a nagyhalak játékában a magyar és a brit csapat kishalnak számít. A FIBA pedig fenntartotta magának a műsorváltoztatás jogát.

Mostantól tehát így kell készülnünk a sorsdöntő csatára. Ne feledjük, a britekenk is ekkor fog kezdődni a meccs.