Vágólapra másolva!
A magyar válogatottak közül már csak a női 3x3-as csapat juthat ki kosárlabdában a jövő évi tokiói olimpiára.

Az egy palánkra játszott verzió Japánban mutatkozik be az ötkarikás játékokon, a férfiaknál és a nőknél is nyolc-nyolc válogatott részvételével. A házigazda Japán alanyi jogon lesz jelen, hozzá csatlakozik a november 1-jei világranglista első három helyezettje. A fennmaradó négy hely közül egyről az egyenlőség jegyében rendezett pótselejtező dönt, háromról pedig a jövő májusi, húszcsapatos olimpiai selejtező. Ez utóbbira jutottak ki júniusban az amszterdami világbajnokság dobogósai, azaz az aranyérmes Kína, az ezüstérmes Magyarország és a bronzérmes Franciaország.

Világbajnoki ezüstérmes a 3x3-as női kosárválogatott

Miután vasárnap kora délután a magyar női kosárlabda-válogatott fantasztikus játékkal legyőzte az Európa-bajnok francia együttest az Amszterdamban zajló 3x3-as vb elődöntőjében, a kora esti órákban Kínával a vb-címért csapott össze. Nem jött össze a bravúr, az ázsiai együttes 19-13-ra nyert, így a magyar csapat 2017 után ezúttal is a második helyen végzett, ám kiharcolta az olimpiai kvalifikációs tornán való indulás jogát.

A Theodorán Alexandra, Papp Klaudia, Goree Cyesha, Medgyessy Dóra alkotta csapat a hollandiai vb-n három győzelemmel és egy vereséggel zárta a csoportkört, majd a negyeddöntőben Spanyolországot, az elődöntőben pedig Franciaországot verte, végül a fináléban kikapott Kínától, így lett második.

Ami a hagyományos, 5 az 5 elleni kosárlabdát illeti, a női válogatott nem került a legjobb hatba a jelenleg zajló, lett-szerb rendezésű Európa-bajnokságon. Székely Norbert együttese bejutott a nyolc közé, ám ott előbb kikapott a britektől a negyeddöntőben, majd az alsóházi helyosztón a belgáktól is, ezzel eldőlt, hogy nem utazhat jövőre Tokióba. A magyarok eddig egyszer szerepeltek olimpián, 1980-ban Moszkvában negyedikként zártak.

A férfiaknál az augusztus végén - magyarok nélkül - kezdődő kínai világbajnokságról hét gárda szerez olimpiai kvótát, a házigazda japánok alanyi jogon ötkarikás résztvevők. A fennmaradó négy helyről a 2020-as világselejtező dönt, ezen 24 csapat indul: 16 válogatott a vb-ről (a kvótáról lemaradt legjobbak), nyolc csapat pedig a kontinensbajnokságokról, Európából két nemzet.

Az Ivkovics Sztojan vezette magyar férfi válogatott a vb-selejtezőben februárban negyedikként fejezte be a küzdelmeket csoportjában, így nem jutott ki a kínai vb-re. Előzőleg a magyarok 15-ödikek lettek a 2017-es Eb-n.

A férfi nemzeti együttes eddig négyszer vett részt olimpián: 1948-ban a 16., 1952-ben és 1960-ban a 9., míg legutóbb, 1964-ben a 13. helyen zárt.