Társoldalunk:

World Tour: két sikerrel kezdett a női 3x3-as kosárválogatott

2019.07.09. 14:07

Először lépett pályára az amszterdami világbajnokság óta a magyar női 3x3-a válogatott azóta, hogy Hollandiából emlékezetes ezüstéremmel térhetett haza a csapat. Ezúttal az idén indult női World Tour, vagyis a 3x3 Women's Series sorozat következett Károlyi Andrea együttesének, és nem is okozott csalódást a világ jelenlegi második legjobb csapata első ilyen jellegű megmérettetésén.

A spanyolok elleni vb-negyeddöntőben meccsnyerő duplát értékesítő Medgyessy Dóra helyett ezúttal az eddig főként az U23-as csapatban pallérozódó Böröndy Vivien kapott helyet a keretben, ennek ellenére magabiztosan nyerte mindkét keddi mérkőzését a magyar csapat. Előbb Csehországot verték 21-13-ra Cyesha Goree-ék, majd Mongóliát még nagyobb különbséggel, 21-6 arányban sikerült felülmúlniuk – számolt be a hunbasket.hu. 

Női 3x3-as válogatott: két győzelem JekatyerinburgbanForrás: hunbasket.hu

A B csoport küzdelmei holnap folytatódnak, magyar idő szerint délben csapnak össze a lányok a szintén 2-0-s mérleggel álló Fehéroroszország legjobbjaival.