Társoldalunk:

Gulyás István veszi át a férfi kéziválogatott irányítását

2019.07.10. 12:09

A Magyar Kézilabda Szövetség rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be szerdán délután, hogy a férfi válogatott irányítását Gulyás István veszi át.

A csapatot másodedzőként az egykori veszprémi közönségkedvenc, Chema Rodríguez irányítja majd. A szakmai stábnak tagja lesz továbbá egy norvég erőnléti edzője is, de Nagy László is ott lesz minden edzésen és mérkőzésen, hogy meglátásaival, tapasztalataival segítse a magyar csapatot.

Az újdonsült szövetségi kapitány, Gulyás István úgy fogalmazott, egy ilyen felkérésre nem lehetett nemet mondani – aki ugyanis sportban dolgozik, annak a nemzeti csapat irányítása a szakma csúcsát jelenti. Hangsúlyozta, a szövetséggel közösen olyan stábot állítottak össze, amelyben mindenki profi az adott területén. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a válogatott célja az Európa-bajnokságon való minél eredményesebb szereplés, hiszen egyrészt még minimális esélye lehet a csapatnak a jövő évi olimpiára való kijutásra, valamint a helyezéstől függően osztják majd be az együttest a következő vb-selejtező sorsolásának kalapjaiba.

A szövetség és a vezetőség tervei szerint a kapitány főállásban végzi majd a munkáját, így Gulyás István a Veszprémnél végzett feladatait a jövőben alighanem másnak kell majd ellátnia.

Chema Rodríguez nem tudott megjelenni a sajtótájékoztatón, de egy videóüzenetben elmondta, szép és megtisztelő feladat számára a magyar válogatott irányítása, és bár rengeteg munka vár a játékosokra és a stábra, minél nagyobb sikereket akarnak elérni.

Az új szövetségi kapitány és szakmai stáb megbízatása három évig, a 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság végéig szól.

Az 51 éves egykori irányító 1984-től 1999-ig a Veszprém játékosaként egyaránt kilencszer nyert bajnoki címet és Magyar Kupát, 1992-ben tagja volt a KEK-győztes csapatnak, 1995-ben az év legjobb játékosának választották Magyarországon. A válogatottban 84 találkozón 145 gólt szerzett.