Társoldalunk:

Szülés után fővárosi csapatban tér vissza a válogatott kézis

2019.07.23. 21:30

Az MTK Budapest női kézilabdacsapatában kezdi meg a felkészülést a szülés után visszatérő Szöllősi-Zácsik Szandra, a balátlövő egyéves szerződést kötött az NB I előző kiírását a 11. helyen záró együttessel.

Zácsik az előző idényben már nem lépett pályára az azóta az élvonaltól búcsúzó Budaörsben, miután újra anyai örömök elé nézett. A balátlövőnek és szintén kézilabdázó párjának, Szöllősi Szabolcsnak 2015-ben született meg az első közös gyermeke, Hanna, akit idén áprilisban egy kisfiú, Borisz követett – írja az nso.hu. 

Zácsik Szandra az MTK-ban építheti fel újra magátForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Zácsik már tavaly szeptemberben úgy nyilatkozott, hogy szeretné folytatni a kézilabdát, erre most az MTK-ban lesz meg a lehetősége. A fővárosi csapatnak sokat érhetnek a góljai az új szezonban.

„Beszéltem vele a döntés előtt, még komolyan gondol a karrierjére, rövid időn belül szeretne visszakerülni a válogatottba is. Ezért biztosan Kim Rasmusennel is egyeztetni fogok, milyen poszton számol vele, hogy segíteni tudjuk a visszatérésben" – mondta az MTK Tv-nek Golovin Vlagyimir, a csapat vezetőedzője.