Vágólapra másolva!
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 83-59-re kikapott a világbajnokságra készülő görög csapattól, amelyben pályára lépett, és tarthatatlan volt az előző NBA szezon legértékesebb játékosa, Jannisz Antetokunmpo.

A magyar válogatott 20 év után lépett újra pályára Görögországban, az augusztus végén kezdődő kínai vb-re készülő hellén csapat viszont Sztojan Ivkovics együttesét hívta meg felkészülési meccset játszani Krétára.

A magyar kosárválogatott tisztesen helytállt Görögországban Forrás: hunbasket.hu

Az első negyedben a legerősebb sorukkal felálló görögök esélyt sem adtak a magyar csapatnak Antetokounmpo,Buruszisz és Calathes vezérletével az első 10 perc végén 16 pontos előnyt szereztek (22-6). A második negyed jobban sikerült, a fiatalok, Benke Szilárd, Golomán György és Váradi Benedek kosaraival 12 pontra visszajöttünk, és egy ponttal meg is nyertük a második felvonást, a nagyszünetben így 43-28 állt az eredményjelzőn. A félidőt követően ismét nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltak a hazaiak, a harmadik negyed végén már 66-44 volt az előnyük. Az utolsó 10 perc ismét jobban sikerült, ám így is 24 pontos, 83-59-es vereség lett a vége.