Társoldalunk:

Tíz év után elődöntőben a lengyelek a női röplabda-Eb-n

2019.09.05. 07:13

A lengyel válogatott elődöntőbe jutott a női röplabda Európa-bajnokságon.

A kétszeres Európa-bajnok lengyel csapat a szerdai negyeddöntőben az eddig veretlen németek felett aratott ötszettes győzelmet Lódzban, majdnem tízezer néző előtt.
A mérkőzésen a német válogatott az első játszmában jól játszott, a második és a harmadik szett azonban lengyelek fölényét hozta. A negyedik felvonásban 12-8-as hazai vezetés után a németek Louisa Lippmann jó támadásaival és Denise Hanke ászaival fordítottak, és döntő szettre mentették a találkozót.

Jogos a lengyel örömForrás: NurPhoto/Foto Olimpik/NurPhoto/Foto Olimpik

A mindent eldöntő játékrészben a lengyelek négyes ütőjük, Magdalena Stysiak szerváival korán vezetést szereztek, amit meg is őriztek, így 2009 óta először bejutottak a négy közé.
A 2011-ben és 2013-ban ezüstérmes németeknek ugyanakkor sorozatban harmadszor jelentette a negyeddöntő a végállomást.

A kontinenstornát négy városban - közte Budapesten - rendezik, a magyar válogatott a csoportjában egy győzelemmel és négy vereséggel az ötödik helyen zárt, így nem jutott tovább.
Az elődöntőket szombaton, a bronzmérkőzést és a döntőt vasárnap játsszák Ankarában.

Eredmény, negyeddöntő: Lódz: Lengyelország-Németország 3-2 (-22, 16, 19, -17, 11)
korábban:
Olaszország-Oroszország 3-1 (-25, 22, 25, 21)
korábban:
Ankara: Törökország-Hollandia 3-0 (20, 22, 20) Szerbia-Bulgária 3-0 (19, 18, 26)
Az elődöntőben: Törökország-Lengyelország, Szerbia-Olaszország