Társoldalunk:

A fiatal magyar sportolók képtelenek megfogalmazni, mi az álmuk

2019.09.13. 09:43

Minden idők egyik legjobb magyar jégkorongozója, Szuper Levente évekkel ezelőtt felhagyott a játékkal, és nyolcadik éve a Vasas szakosztályát irányítja. Tavaly nagy fába vágták a fejszét a csapatnál, egy kvázi juniorcsapatot indítottak el az Erste Ligában, ahol a 10. helyen végzett a klub. Az első év tanulságairól, az előttük álló kihívásokról, a férfi- és a női válogatottról, valamint az utánpótláskérdés problémáiról beszélgettünk az egykori kitűnő kapussal.

Amikor tavaly beszéltünk az első szezon előtt, azt mondta, szeretné élvezni az utazást és a folyamatot. Ez mennyire valósult meg?
Ha visszagondolok, az elmúlt év valóban szép utazás volt. Amikor elkezdtük ezt, felállítottunk egy „útitervet", hogy bizonyos időszakok után hová szeretnénk megérkezni, és az első év után megérkeztünk oda, ahova kellett. Rengeteg kapcsolatot teremtettünk, a visszajelzések pozitívak voltak mind a szurkolók, mind a többi csapat, mind a támogatók részéről. Valamit tényleg elindítottunk. Szerettük volna a magyar sportnak megpiszkálni a felszínét akár üzletileg, akár gazdaságilag, szakmailag, vagy eladhatóság szempontjából. Üzleti platformra akartuk tenni ezt az egészet, amire sokan azt mondták, hogy lehetetlen. Mi viszont nagyon sokszor hallottuk már ezt a szót, és megint megcsináltuk. Sikerült megpezsdíteni az egésznek a kultúráját, olyan helyekre benyúltunk, ahová mások talán nem mertek, vagy nem akartak. Rengeteg munkánk van benne, de egyelőre mosolygunk,  és várjuk a második szezont. Szeretnénk szintet lépni, igaz ez a játékosokra, de ránk is klubszinten.

A játékosok átvették a „semmi sem lehetetlen" filozófiát?
Náluk is a második év lesz a vízválasztó: ki hogy reagál, ki fogja fel, hogy miről szól ez az egész. Vannak, akik még mindig nem hiszik el, hogy miben vannak benne. A csapat nagy részét sikerült egyben tartani, aki már nincs itt, az nem elment, hanem abbahagyta a hokit. Nekik átjött, mint jelent a profi sportolói életvitel, rájöttek, hogy nem menne, és inkább a civil életet választanák. Vannak, akik még mindig nem biztosak magukban. Az NHL-ben hároméves profi szerződést kapnak az újoncok. Ahogy annak, úgy a mi kezdeményezésünknek is van egy kifutása. Az első év szinte mindig arról szól, hogy szokni kell a közeget, bele kell tanulni a szerepbe. Itthon nagyon sok példa van arra, hogyan rontják el a fiatal játékosokat, akik kinőtték az U20-at, azonban mi mindent a másik oldalról közelítünk meg: hogy lehet őket motiválni, célokat kijelölni nekik, segíteni beosztani az időt a tanulmányok, az edzések, a pihenés és az étkezés szempontjából.

Szuper Levente szakosztályigazgató és Pehl Bernadett operatív igazgatóForrás: Schiller-Vasas HC

Akik ezt „túlélik", azoknak jöhet a második szezon, kiderül, ki tud egyet előre lépni. Már nincs újoncstátuszuk, alakul az öltözői hierarchia. A többség jó úton jár nemcsak a pályán, hanem azon kívül is, ami szintén teljesen új szerep és feladat, hiszen néha meg kell jelenniük különböző rendezvényeken, vagy kamerák előtt kell interjút adniuk, ez korábban nem volt jellemző.

Rafaj Attila és Hetényi Péter személyében két rutinos játékost is igazoltak nyáron. Amellett, hogy a jégen is nagy szerepet kaphatnak, mentorként is számítanak rájuk? Mivel lehetett őket meggyőzni, hogy egy ilyen fiatal csapathoz szerződjenek?
Elsősorban az edző, Ladányi Balázs személye, szinte az összes új játékos azt emelte ki, hogy szeretne vele dolgozni. Az egész magyar közeg tudja, hogy nálunk milyen munka folyik. Van olyan hokisunk, aki már több éve felnőttben játszik, mégis azt nyilatkozta tavaly, hogy ő Godónál tanult meg edzeni, egyenesen arányosan ez kihatott a teljesítményére, és ez futótűzként terjedt itthon. És persze azért is szívesen jöttek, mert itt első számú emberek lehetnek a posztjukon, Hetének például óriási dolog, hogy ő itt egy top védő lesz, emellett átadhatja a tudását a fiataloknak. Tudják, hogy itt valami van, valami jó történik, és szeretnének a részese lenni. Reméljük, ez lecsapódik U18-ba és U20-ba, minél több korosztályos válogatott játékost szeretnénk egy helyen tudni, mert itthon nincs akkora bázis, mint Kanadában, egyszerűen nem hagyhatunk senkit elkallódni. Perspektívát akarunk adni a fiataloknak, hogy ne érezzék azt a felnőttkorba lépve, hogy kiégtek, és ne hagyják abba a játékot. Amin mi dolgozunk, az a felnőtt válogatottról szól. Arról, hogy merítési lehetőséget adhassunk, hogy olyan fiatalokat lehessen építeni, akik klubszinten sok játéklehetőséget kapnak, kulcsszituációban vannak jégen. Szeretném látni őket éles helyzetben. Persze 10-15 évvel ezelőtt mi volt a recept: ha szorult a hurok, akkor bement egy Palkovics, egy Ocskay, egy Ladányi, egy Tokaji, egy Horváth, vagy bármelyik Vas. Bármikor, bármilyen meccset el tudtak dönteni. Most van ilyen játékosunk?

Egyet tudnék mondani.
Kicsodát?

Sebők Balázst.
Na, igen, ő tényleg. De ez csak egyetlen egy név, és ez nagyon szomorú. Régen teljes sorok voltak, ha az egyiknek nem ment, villant a másik. Volt kihez nyúlni, voltak egyéniségek. Mi nagyon szeretnénk ezt visszahozni, hogy legyenek olyanok, akiknek az adott helyzetben nem remeg meg a kezük. Ehhez viszont játszaniuk kell a saját klubjukban is.

Mi történik meg előbb? Vasas-játékos bemutatkozik tétmeccsen a válogatottban, vagy visszajutnak a fiúk az A-csoportba?
Első, nem is kérdés.

Ideje lenne egy időre elhessegetni azt felfogást, hogy mi minden évben a feljutásért játszunk?
Alapból nem kellene ezzel foglalkozni, elveszi a fókuszt arról, hogy mindenki végezze a dolgát. Sok a duma, az pedig az ember agyát el tudja téríteni. Persze az meg azért van általában, mert valamivel kompenzálni kell, hogy nincsen teljesítmény, hogy valami nem jó a rendszerben, jön a kommunikáció azonnal minden lehetséges fórumon. A játékosokkal el kell hitetni, hogy mindenre képesek, de ehhez kell önbizalom, játék, éles szituációk, meccsek. Ez most hiányzik. Sok minden nincs összhangban a sportágunkban.

Hol reked meg a magyar játékosok fejlődése? Évekkel ezelőtt több fiatal magyart is kikiáltottak a következő Kopitarnak, aztán van olyan, aki azóta már nem is hokizik, az NHL-nek pedig még a közelébe sem került Vas János óta senki.
Én ezt úgy látom, hogy az U16-os korosztály a kulcs. Akkor kinyílik a szemük, addigra már néhány dolgot felépítettek, elkezdenek gondolkozni, hogy mi lesz érettségi után, megjelennek a lányok, a bulik, egyéb hobbik. És ezeket a gyerekeket gyakran olyan közeg veszi körül, hogy nagyon kevesen álmodoznak arról, hogy profi, vagy válogatott jégkorongozók legyenek. Ezzel szemben nekünk régen csak ez volt a célunk, láttunk benne rációt. Ma viszont túl sok a rossz példa. Teljesen jogosan kérdezhetik maguktól, hogy minek járjanak le heti minimum öt edzésre, ha aztán bekerülnek egy felnőtt csapatba, ahol aztán a padot koptatják. Támogatásról kell őket ilyenkor biztosítani, sokat beszélni velük, a szülőkkel, esetleg az iskolával. És játszatni őket. Nálunk a következő szezonban 17-18 éves srácok is szerepelnek, mert nincs mire várni.

Meccs előtti fogadkozásForrás: Schiller-Vasas HC

Connor McDavid miért lehetett már 19 évesen a világ egyik legjobbja? Óriási tehetség persze, de ő is megkapta azonnal a lehetőséget az NHL-ben, és készen állt rá. A magyar sportban 30 éves dogmák vannak, ezeket el kéne már hagyni. Elhiszem, hogy kényelmes, de nem vezet sehova. A mai fiatalokkal nagyon sokat kell foglalkozni.

Túl sok inger éri őket? Mert már ez sem az a világ, amiben önök nőttek fel. Ott van a telefon a kezükben, minden információ rögtön eljut hozzájuk, azonnal kell válaszolni mindenre.
Talán minket is ért ennyi, csak mások és máshogy. Az a fontos, hogy ezeket mint felnőtt, ki hogy kezeli. Nekünk az a feladatunk, hogy amikor belépnek a csarnokba, akkor olyan érzés fogja el őket, hogy meg tudják fogalmazni, mit szeretnének. A mai fiatalok nem tudják megfogalmazni, mi az álmuk, ez a szerződések tárgyalásánál is kiderült. Nekem mindig volt rövid-, közép- és hosszútávú is, náluk is ezt szeretném látni. Merjenek célokat kijelölni, segítséget kérni, kérdezni!

Van eredménykényszer?
Vannak olyan csapatok, amelyek azt hirdetik, mint mi, de mi meg is csináltuk. Magyarul máshol ugyanez volt a stratégia, fiatalokkal nekimenni a bajnokságnak, aztán lesz, ami lesz. Ott az lett, hogy előjött az eredménycentrikusság, gyorsan akartak nagy sikereket elérni, több lépcsőt kihagyva. Ilyen nem létezik, nem lehet folyamatokat siettetni, ez egy szép hosszú menet.

Alkalmaznak sportpszichológust?
Nem, mi vagyunk azok. A menedzsment és az edzők, mindenki egy kicsit. Mindenki más karakter, más tapasztalattal, de pont jól kiegészítjük egymást.

Ha csak pusztán az eredményeket nézzük, tavaly jóval több vereségük volt, mint győzelmük. Egy fiatal játékosnak, aki sikeres korosztályos csapatból érkezik, mennyire nehéz „megszoknia", vagy feldolgoznia azt, hogy itt eleinte ez lesz a tendencia?
Előzetesen felkészítettük őket arra, hogy ez egy rögös, helyenként kellemetlen út lesz. Felvázoltunk nekik egy víziót, amihez ők is kellenek. Eleinte mindenkinek nehéz volt, főleg Godónak. Nyilván minden sportolóra, vagy edzőre igaz, hogy utál veszíteni, nála ez hatványozottan érvényes. És le a kalappal előtte, ahogy ő kezelte ezt a helyzetet, minden játékosnak segített, akár egyenként is.

Ladányi Balázsnál "megtanultak edzeni" a játékosokForrás: Schiller-Vasas HC

Aztán karácsonykor valami megváltozott, jöttek a pontok, nyertük a meccseket, mindenki felszabadultan játszott. Ennek is köszönhetően idén az edzőtábor utáni pihenő végén úgy jelentek meg a srácok, hogy közel voltak a top formájukhoz. Tavaly erről szó sem volt, sőt, általában a nyári szabadság alatt a többség elkényelmesedik. Ez is egy fontos lépés: a játékosok megértették, mi kell ahhoz, hogy végigbírják a szezont fizikálisan is, profibb lett a hozzáállásuk. Most nem kellett rámenni a kondira, vagy 0-ról indulni, a 2-3. héten már tudtunk taktikai elemeket gyakorolni, tavaly nagyjából másfél hónap után sikerült elkezdeni.

Tavaly a Vasasé volt a legrosszabb emberelőnyös és emberhátrányos mutató is. Ezek szerint ez a késői taktikai gyakorlásnak köszönhető, és várható ebben egy ugrásszerű javulás?
Reméljük a legjobbakat! Persze a speciális egységeknél fontos a személyi állomány, mindenképp kell egy karmester. Ahol a legtöbb ember újonc, ott ez nehezen várható el. Sokan léptek előre, Bödök Bence, vagy Bukor Rajmund, utóbbitól azt várom, hogy előnyben irányítson a kékvonalról. Aztán Rafaj Attila, Hetényi Péter és Szalma Zsolt érkezése is lendíthet ezen. Már fel tudok sorolni olyan neveket, akiktől elvárható, hogy vezérek legyenek, aztán fejlődjenek tovább. Ha úgy vesszük, mi kívülről a fiatalok fejlődési filmjét nézzük.

Azt mondta, sikerült teljesíteni az első éves részcélt. Jövőre ilyenkor hol kellene tartania a csapatnak?
Nem szakmai választ fogok adni. Azzal lennék elégedett az idény végén, ha látnám utána a következő három évet. Ebben a szezonban az is el fog dőlni, hogy amit mi csinálunk, annak van-e létjogosultsága. Szomorú kimondani, de továbbra is a túlélés az elsődleges cél. Sajnos amikor erre fókuszál az ember, az elvesz például a kreativitásból, hiszen minden erőt az életben maradásra kell fordítani. Szeretnénk biztonságot kialakítani, hogy az előrelépéssel, és ne a fenntartással kelljen foglalkoznunk. Ehhez kell a létesítmény, a Vasas-központ, a csapat, az utánpótlás, a liga, a szövetség, a támogatók, rengeteg a szürke folt. Ha minden működne, akkor ez egy jó üzleti vállalkozás is lehetne. De birkóztam már meg ennél nehezebb kihívásokkal, ez most egy hálás feladat. 

Nem vág teljesen a témába, de érdekelne egy szakmabeli véleménye. Minek köszönhető az, hogy a magyar női hoki nemzetközileg magasabb polcra került, mint a férfi?
Fontos tényező az, hogy szinte az összes A-csoportos országgal ellentétben itt a lányok nagyon sokáig a fiúk között játszanak, ez rengeteget segít nekik. Ehhez jön hozzá még néhány dolog: felnőtt egy különleges és tehetséges generáció, és ezt Pat Cortina ismét zseniális módon gyúrta össze. De azt is meg kell jegyezni, hogy a lányoknál kisebb a konkurencia is. Ha jó időzítéssel megnyernek még 1-1 meccset, akkor az olimpia is összejöhet nekik.