Társoldalunk:

Újabb nagy skalpot szerezne a Szeged a kézi-BL-ben

2019.09.22. 12:24

Remekül kezdte a kézilabda Bajnokok Ligája 2019-2020-as idényét a MOL-Pick Szeged, amely az első fordulóban 31-28-ra legyőzte a Barcelonát. A második körben sem vár könnyebb feladat Juan Carlos Pastor együttesére, ugyanis a PSG ellen idegenben kell helytállnia.

Tavaly a két együttes egy csoportban szerepelt, és a Szeged volt az egyetlen csapat, amely a csoportkörben le tudta győzni a PSG-t, méghozzá hazai pályán 33-32-re. A párizsi meccsen a hazaiak nyertek egy szintén szoros meccsen 33-31-re. A francia csapat a sorozat egyik legnagyobb esélyese volt, de emlékezetes módon kiesett a negyeddöntőben a Kielce ellen, miután Lengyelországban 10 góllal kikapott, otthon pedig csak kilenccel tudott nyerni. 
Ugyanúgy a legjobb nyolc jelentette a végállomást a Szegednek, amelyet a későbbi győztes Vardar búcsúztatott.

Dean Bombac jó játékára ezútta is szüksége lesz a SzegednekForrás: MTI/Ujvári Sándor

A Szeged remekül kezdte az idei Bajnokok Ligáját, a sorozat egyik nagy esélyesét, a Barcelonát győzte le 31-28-ra, ráadásul volt olyan pontja a mérkőzésnek, amikor a tízgólos vezetésért támadhatott. Azóta Dmitrij Zsitnyikov is felépült, ő is bevethető lesz a Paris St. Germain ellen. Sokat segíthet a nyáron érkező Luka Stepancic is, a horvát átlövő ugyanis éppen a párizsiakat hagyta ott a Szeged kedvéért.

A PSG kerete idén sem lett gyengébb, mert bár voltak távozók, őket ugyanúgy világklasszisokkal pótolták, Mikkel Hansent, Luc Abalót, Sander Sagosent, és a Karabatic testvéreket pedig aligha kell bárkinek bemutatni. A csapat a 2017 júniusa óta nem kapott ki otthon, míg a BL-ben 2016 óta mindössze kétszer nem nyert (egyszer pont a Szeged ellen) a Stade Pierre de Coubertinben. A BL első fordulójában magabiztos, 37-29-es győzelmet aratott a francia együttes a Zágráb otthonában.

Szinte garantált a szoros, kiélezett mérkőzés, amelyet a Sport1 élőben közvetít.