A Bajnokok Ligája csoportkörébe jutna a Vasas női röplabdacsapata

Vasas, röplabda
Szoros meccset nyert a Vasas a női röplabda Challenge Kupában
Vágólapra másolva!
Nemzetközi színtéren a Bajnokok Ligája-főtáblára jutás, a magyar bajnokságban és a kupában a döntős szereplés a célja a Vasas Óbuda női röplabdacsapatának.

Az együttes keddi, idénynyitó sajtótájékoztatóján Sarlós Márton ügyvezető azt mondta: a szezont két részre kell bontani, ősszel a BL, tavasszal a magyar sorozatokra koncentrálva. A játékoskeret a sportvezető szerint alkalmas a célok elérésére.
"Kemény munka vár mind a játékosokra, mind a stábra, de azt gondolom, készen állunk a kihívásokra" - fogalmazott a sportvezető. Hozzátette, a bajnoki cím után magasra került a mérce,

de a jelenlegi kerettel nem tűzhetnek ki más célt, mint a Bajnokok Ligája-főtáblájára kerülni, a magyar sorozatokban pedig fináléba jutni.

Sarlós az Origo kérdésére elmondta, hogy szerződést kötött a csapatot működtető cég a Digi Sporttal, amelynek képernyőjén láthatóak lesznek az együttes BL-mérkőzései.

A bajnoki címét megvédené és a Magyar Kupában is aranyat szerezne a Vasas női röplabdacsapata Forrás: Vasas röplabda/Facebook

Markovits László, a Vasas SC elnöke szerint a Jámbor János többségi tulajdonában lévő röplabda-szakosztály kiválóan építkezik, ezt bizonyítja a csapat tavaszi sikere.

"Manapság minden sikeres csapatnál elengedhetetlen, hogy a szponzorok, vagy egy mecénás mögé álljon.

- mondta Markovits, aki szerint a következő években a Folyondár utcai létesítmény teljes körű felújítása lesz a legfontosabb feladatuk, ezzel biztosítva a megfelelő infrastrukturális hátteret a röplabdásoknak.
Az óbudaiak nyáron öt játékost szerződtettek, a feladóátló dán Trine Kjelstrup mellett csak olyan játékosokat, akiket jól ismer a szakmai stáb.

A szerb-magyar kettős állampolgárságú center Sanja Kalicanin Nyíregyházáról érkezett, az ütő Hajós Aliz és a magyar válogatott feladó Bleicher Réka Újpestről igazolt Óbudára, míg az ugyancsak magyar válogatott center Gyimes Zsófia az Egyesült Államokból tért haza.

Bleicher Rékától sokat várnak a Vasanál Forrás: vasassc.hu

Az együttes lengyel vezetőedzője, Jakub Gluszak számára a legfontosabb, hogy csapata a szemnek is tetszetős röplabdát játsszon.
"Idén is mindig csak mérkőzésről mérkőzésre tekintünk előre.

- utalt arra Gluszak, hogy a BL-főtábla kiharcolása sportágtörténeti tett lenne, magyar csapat ugyanis soha nem szerepelt még az európai elitsorozat legjobbjai között.

Török Kata lesz a Vasas egyik pontfelelőse a szezonban Forrás: Instagram

"Szeretném, ha a csapat megismételné legalább a tavalyi teljesítményét. A BL egy újabb lépcsőfok lenne mindannyiunk pályafutásában, szeretnénk megtenni ezt a lépést" - fogalmazott Bleicher Réka, aki nyáron a nápolyi Universiadén és a budapesti Európa-bajnokságon is ott volt a magyar válogatottban.

A Vasas Óbuda első meccsét a BL-selejtezőben, október 7-én Montenegróban, a ZOK Luka Bar otthonában játssza, a bajnokságot október 11-én a Jászberény vendégeként kezdi.